A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1937.
1937. május 3-4.
1937. május 4. — 175^176. 203Egyetemes konventünk református leányközépiskoláink 1935—36. tanévi életéről és munkásságáról szóló előadói jelentést megnyugvással veszi tudomásul és ennek kapcsán a kővetkezőket 'határozza: 1. kegyelettel adózik az elhunyt igazgatótanácsosok és tanárok emlékének; 2. az adományokért a kegyes alapítóknak és adakozóknak köszönetét nyilvánítja; 3. örömmel értesül a hódmezővásárhelyi leánylíceum VI. osztályának megnyitásáról; 4. tudomásul veszi, hogy leányközépiskoláink I. osztálya_ az elmúlt évben az egységes középiskolai tantervet követte; 5. elismerésének ad kifejezést, hogy intézeteink még a mai súlyos anyagi viszonyok között is igen jelentékeny összeget, 46.605.94 P-t osztottak szét jutalom és segély gyanánt szegénysorsú és jó előmenetelő tanulók között; 6. örömmel állapítja meg, hogy az értesítők szerkesztése, statisztikai adatok összeállítása terén ez évben már jóval kevesebb fogyatkozás volt észlelhető, mint az elmúlt években. Örömmel látja azt is, hogy az értesítők nagy része pedagógiai kérdésekkel foglalkozó cikkeket közöl, e téren további fejlődés kívánatos; 7. végül utasítja az igazgatókat, tanári testületeket, hogy a tantárgyfelosztásnál és az órarend készítésnél a még meglevő, bár jóval kisebb számú fogyatkozásokat fokozatosan szüntessék meg, hogy így a szakcsoportosítás és szakszerűség elve teljes mértékben érvényesüljön, és az intenzívebb szellemi munkát kívánó órák a munkaidő elsőfelére osztassanak be. 176. (22.) Olvastatott a leányközépiskolák 1935—36. tanévi vagyoni állapotáról, bevételeiről és kiadásairól szóló jelentés. a) Vagyon. Az öt leányközépiskola vagyona: 4,723.838.96 P (tavaly 4,691.783.33 P). De ebbe bele van számítva a debreceni és budapesti intézetek épületeinek és felszerelésének értéke is, bár ezeket a jelentés a fenntartók vagyonának tünteti fel. 1. Az épületek értékét Budapest 2,500.000 P, Debrecen 1,461.680 P, Miskolc 200.000 P-nek tünteti fel (tavaly is). 2. Miskolc 17.000 P ingatlan-értéket mutat ki, de nem adja indokolását (tavaly sem volt). A budapesti iskola a Madas Károly hagyaték 1.988 hold földjének jövedelméből kapott 13.000 P-t. 3. Értékpapírok, alapítványok összege 2.656.97 P.