A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1903-1904.
1903. december 8-11.
JUNIUS HÓ. 34—35. 79 lás- és közoktatásügyi miniszter 1902. évi 29,393. sz. a. kelt leiratára — felhívta az egyházmegye esperesét, hogy az államsegélylyel gyámolított népiskolák törvényszerű elhelyezéséről és fölszereléséről intézkedjék s eljárása eredményéről a vármegyei közigazgatási bizottsághoz tegyen jelentést. Ezen határozatában az egyházmegye kijelenti, hogy annak meghatározását, hogy felekezeti népiskolái külsőleg milyenek legyenek s minő fölszereléssel bírjanak, saját hatáskörébe tartozónak tekinti. A beregi ev. ref. egyházak szegénységük miatt nincsenek olyan helyzetben, hogy a túlmagas igényeknek, kívánalmaknak megfelelhessenek. A mennyire az anyagi erő engedte, az egyházmegye mindig igyekezett iskoláit, sok helyen a legnagyobb áldozattal is, a kor színvonalán tartani, s a hol hiányokat tapasztalt, mindent elkövetett s el is fog követni azok elenyésztetésére s iskoláiból, habár külsőleg szegényesek is azok, értelmes, jó hazafiak s vallásos emberek kerültek ki. Ezeknek alapján kéri az egyetemes konventet, hogy hasson oda, hogy a magas kormány mindaddig, míg egyházaink valamely jogos forrásból kellő segélyt nem kapnak, ilyen erejöket túlhaladó követeléseket ne támaszszon szegény egyházainkkal szemben. Egyetemes konventünk, noha a vallás- és közoktatásügyi miniszternek azt a követelését, hogy a felekezeti iskolák, különösen, ha államsegélyben is részesülnek, a törvény kívánalmainak megfelelőleg helyeztessenek el és szereltessenek föl, jogosnak és törvényesnek tartja: tekintetbe véve, hogy sok ev. ref. egyházközségünk, szegénysége miatt, ezeknek a tokozott kívánalmaknak, rövid idő alatt, nagyobb segély nyújtása nélkül, legjobb igyekezete mellett sem képes megfelelni, fölkéri a vallás- és közoktatásügyi minisztert, hogy szegényebb egyházközségeinknek népiskoláik kellő fölszerelésére segélyt nyújtani méltóztassék ; ha pedig ezt a segélynyújtást az állam pénzügyi viszonyai netalán gátolnák, en gedjen időt, hogy az ilyen egyházközségek a náluk mindenkor tapasztalt jóakarattal, lassanként pótolhassák az ev. ref. egyházmegyék által is számontartott hiányokat. 55. (Az egyetemes tanügyi bizottság 1904. május 18. és 19. tartott gyűlésének 15. jk. száma.) Az 1903/4. iskolai évben magyar reformált egyházunk gymnáziumaiban használt tankönyveknek, a konvent 1903. évi