A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1903-1904.
1903. július 3-6.
22 1903. ÉV 10. Égerhát, Szilágy-Szeg, Domokos, Keszü, Szász Csegő, SzászLudvég, Berekeresztúr, Bernád, Sűkő, Oczfalva és Bardócz, mint a melyeket nagyobb szükségben lévőkre tekintettel, ez alkalommal mellőzni kellett. Ismételt konventi határozatok állottak előttünk, a mikor a lelkészek részéről beadott kérvényeket mellőztük s jelenleg fedezet hiánya miatt nem tudjuk javaslatba hozni azokat a kérvényeket sem, melyek a tiszáninneni kerületből Simon István harmaczi, Soltész Tamás pályini és Nagy Károly sz. vécsi lelkészt ajánlják súlyos viszonyaik miatt rendkivüli segélyre, valamint azokat sem, a melyek a Dunántúlról a szlavóniai missiói lelkészek által terjesztettek föl a kerület ajánlatával. VII. Egyéb ügyekről. 1 Tudomásul vétel végett jelentjük, hogy a dunamelléki egyházkerület 1902. évi október 18 s következő napjain tartott közgyűlésének 124- 127. számú határozataival megengedte, hogy az 1903 —1907 évekre terjedöleg a bajai egyházközség közalap-járúléka 27 korona, Cservenkáé 105 korona 18 fillér, Magyar Feketehegyé 285 korona 40 fillér, Német-Feketehegyé 52 korona 40 tillér, Újvidéké 190 korona, Tótlalué 152 korona 40 fillér és Paksé 144 korona átalányösszegben állapíttassák meg; az alsó-baranyabácsi egyházmegyébe kebelezett TiszaKálmánfalvának reá 1893-ban 3 évre visszamenőleg kivetett közalapi járandóságból még hátralékban lévő 72 korona 30 fillér tartozása pedig mint felhajthatatlan töröltessék. A íolyó évi május hó 7-én tartott egyházkerületi közgyűlés 33 1903. jzkvi sz. határozatával meg a budapesti egyháznak engedte meg, hogy ennek közalap-átalánya az 1902—1906 évekre 3200 korona legyen. A dunántúli egyházkerület 1902 szeptember 15. s köv. napjain tartott közgyűlése 45. jzkvi számú határozatával megengedte, hogy a nyitrai missioi egyházközség a maga közalapjárúlékát a következő 5 évben 27 korona 40 fillér átalányösszegben fizethesse. A tiszántúli egyházkerület 1902 május hó 21 - 24, továbbá 1902 november 19 — 21 napjain tartott közgyűlésének 110 , 114., 161 , 343, 356., 367 - 370. jzkvi számú határozataival az izsnyétei egyházközség közalap-járulékát 35 korona 08 fillér, a kismarjaiét 120 korona 50 fillér, a szatmár-németiét 368 korona 50 fillér, a tisza dadaiét 90 korona 20 fillér, a darócziét 20 korona, a tiszakürtiét 141 korona 40 fillér, a kunhegyesiét 750 korona, a turkeveiét 800 korona, végül a kisuj-