A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1903-1904.
1903. július 3-6.
204 T) melléklet ; Tekintve,hogy a budapesti tudomány egyetemen létező róm. kath. theol. fakultás a maga szervezetével sem alaki, sem tartalmi tekintetben nem felel meg azon kivánságoknak, melyek a mi lelkészképzésünk és nevelésünk szempontjából szükségesek, míg másrészről mi sem számithatnánk ott a róm. kath. theol. karnál teljesebben szervezendő fakultás megnyerhetésére; tekintetbe véve, hogy az egyetemi prot. theol. fakultás szervezése aligha volna megvalósítható egyházi és iskolai autonómiánk csorbulása, valamint egyetemi theol. tanárainknak és lelkészképzésünknek az államtól való bizonyos függése kikerülése nélkül: a budapesti tud. egyetemen szervezendő prot. theol. fakultás eszméjét egyházkerületünk elejti s megvalósítását nem óhajtja. Ellenben elfogadja közgyűlésünk a theol. tanári karnak, Petri Elek theol. tanár véleményével kapcsolatos azon javaslatát, hogy Budapesten, esetleg államsegély útján, de egyházi autonómiánk sérelme és csorbítása nélkül, létesíttessék egy internátusokkal ellátott református egyetemes főiskola és eszközöltessék ki legfelsőbb helyen, hogy vagy az egyetemes főiskola theol. akadémiája, vagy pedig az egyetemes ref. egyháznak e czélra szervezett bizottsága fakultáló, theologiai licentiatust és doktorátust osztogató joggal ruháztassék fel. Ezen egyházkerületi vélemény, a jegyzőkönyv kapcsán felterjesztetik a konventre. Ugyancsak helyesli közgyűlésünk Puky Gyula tanácsbíró úrnak a debreczeni egyetem létesítése tárgyában benyújtott indítványát is, és ezen régóta napirenden levő nagy eszme újból való fölelevenítését s lehető megvalósítását a magas konvent figyelmébe ajánlja. A kivonat hiteléül kiadta Budapesten, 1903 január 12-én. Szász Károly, püspök. Kb. Kivonat a dunántúli ev. ref. egyházkerület által Komáromban 1903. április hó 15—16. napjain tartott közgyűlés jegyzőkönyvéből. 42. A theologiai akadémia tanárikara a fölállítandó theol. fakultásra vonatkozólag a következő véleményt terjeszti a ker. közgyűlés elé.