A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1902.

1902. április 29-30.

MÁJUS HÓ. 70 — 71. 81 sára hozza azt, hogy ő készséggel foglalkozik az észak-amerikai ev. ref. magyarok ügyével. Tudatja, hogy diplomatiai úton arról értesült, hogy a new-yorki ev. ref. magyar hitközség (több mint 300 család 2000 lélekkel) templomot akar épiteni. Erre a new­yorki főkonzulátus gyűjtést rendez, a melynek eredménye a múlt év végéig 2,600 dollár volt, remélhető, hogy ez az összeg­rövid időn megkétszereződik. Ezen intézményt, a melyet üdvös­nek tart. maga is támogatja és 200 dollárt útalványoz a m. kir. kormány nevében s azt a diplomatiai úton fogja rendeltetési helyére eljuttatni Tájékoztatásúl még megjegyzi, hogy egyidejűleg felkéri a miniszterelnök úr a közös külügyminiszter urat, hogy az Észak-Amerikában élő magyar ajkú kivándorlottak helyzetét tétesse megfigyelés és beható tanulmány tárgyává, hogy a namzetí érzés ápolása czéljából szükséges intézkedéseket meg­tehesse. Az értesítés és adomány hálás köszönettel tudomásul veendő. 14. szám A vallás- és közoktatásügyi m. kir. miniszter úr 61,313/1901. számú leiratában tudatja, miszerint a pécsi és szatmári püspököket felkérte, hogy a föuhatóságuk alá tartozó róm. kath. zárda-iskolákba bejáró és bentlakó más vallású növendékek pontos névsora a f. tanévben most, a jövőben köz­vetlenül a beíratás után összeírassék s ezt közöljék az illetékes hitfelekezetekkel, felhívta továbbá arra, hogy engedjék meg miszerint a bentlakó más vallású növendékek kellő időben az intézetből kijárhassanak azért, hogy saját hitfelekezetük hitokta­tóinak utasításai szerint vallási kötelmeiknek eleget tehessenek és szabályszerű hitoktatásban részesüljenek. Tudomásúl veendő 15 szám. A vallás és közoktatásügyi miniszter úr 25,840/1901. számú leiratában közli a m. kir. honvédelmi miniszter úr 1605/eln. 1901. számú iratát, a melyben a konvent azon feliratára, amelyben az lelkészeink részére a katonaság körében végzett egyházi ténykedéseikért méltányos díjazást óhajt s erre egy általány-összeg megállapítását kéri, — feleli: miszerint ennek, noha a kérelem méltányos voltát elismeri — a szükséges fedezet hiányából nem tehet eleget, Ugyanez okból nem fogadhatja el azon kívánalmat sem, hogy ezen díjazást az egyházi hatóság állapítsa meg Nem zárkózik azonban el attól, ha ily díjjazásért egyes esetekben akár az illető lelkészek, akár ;;z egyházi főhatóság hozzá az illető honvédhat.óság útján folyamodnak, hogy a ren­delkezésére álló eszközökhöz mérten, a teljesített ténykedések száma és neme s az ezzel kapcsolatos fáradozások mérve, Konventi jegyzőkönyv.

Next

/
Thumbnails
Contents