A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1902.

1902. április 29-30.

4 190-2. ÉV 1. ELSŐ RÉSZ. JEGYZŐKÖNYV. Első ülés. 1902. ápril 29. Elnökök: Kuu Bertalan püspök, báró Bánffy Dezső egyház­kerületi főgondnok. 1. Kun Bertalan püspök, mint a konvent lelkészi elnöke, lélekemelő buzgó fohásza után az egyetemes konvent ülését következő beszéddel nyitotta meg: „Főtiszteletű és méltóságos Konvent! Őszinte tisztelettel üdvözlöm a főtiszteletű és méltóságos konvent egybegyűlt tisztelt tagjait és jólesnék kijelentenem, hogy az egy év eltelte utáni találkozás azokkal, kik egy év óta nem lát­tuk egymást, — a viszontlátás örömével tölti el szívemet. De szívem sugallata azt mondja: non est conveniens luctibus ille color. Mielőtt a gyűlést megnyitnám, röviden megnyugtatásúl előadom, hogy az elnökség a jegyzői kar közreműködésé­vel, nemcsak a legközelebbi konventen meghozott határoza­tokat végrehajtotta, hanem az időközben előfordult közigazgatási ügyeket is, egyházi törvényeink szerint elintézte. Előkészítette továbbá, a jelen konvent tárgyait és tanácskozásra kiosztá azokat az egyes szakosztályoknak, úgy annyira, hogy azt hiszem, miszerint a tanácskozást azoknak egy része felett már ma meg­kezdhetjük, mivel nem kell a tárgyak tömeges szétosztásával az időt töltenünk. Sok fontos tárgy fogja igénybe venni jelen konventünk tag­jainak becses figyelmét, mely fontos tárgyaknak nagy részét a zsinati tárgyakat előkészítő bizottság előterjesztésében fogja találni a méltóságos konvent: az állam és egyház s a felekezeti

Next

/
Thumbnails
Contents