A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1902.
1902. április 29-30.
MÁJUS HU. 72 — 74. 103 oktatási órák száma között bizonyos arány állapíttassák meg — például nyolcz osztályú középiskolában 20 növendékig heti 4 óra. 20—60 növendékig heti 8 óra, 60 növendéken felül heti 16 óra — s ezen arány szerint az egyes intézeteknél tartott hitoktatói órák dijának útalványozása, egyszerű bejelentésre, minden további kérvényezés nélkül történjék. 72. (Az egyetemes tanügyi bizottság 1902 ápril 4.. 5 gyűlésének 37. jkszáma.) Az egyetemes tanügyi bizottság 37. jkszáma szerint Révész Kálmán kassai lelkész és abauji esperes, a reformatio emlékünnepének más felekezeti iskolába járó ref. növendékeink által is megtarthatása érdekében iudítványozza. hogy egyetemes konventünk íelíratilag keresse meg a vallás- és közoktatásügyi minisztériumot október 31-nek az ev. ret. vallású tanúlókra nézve iskolai szünnappá nyilvánítása s az állami és más felekezeti iskolák igazgatóságának erről rendeletileg leendő értesí , tése végett. Egyetemes konventünk, minthogy a reformatio emléknapját már iskolai ünnepnek nyilvánította, az indítványt elfogadván, ebben a tárgyban azzal a megjegyzéssel ír fel a vallás és- közokt. miniszter úrhoz, hogy mivel egyetemes konventünknek csak az a czélja, hogy a másfelekezeti vaery állami iskolába járó ref. növendékek a reformatioi emlékünnep megtartásától el ne vonassanak. október 31. csak ott legyen szünnap a ref. vallású növendékek számára, ahol ily emlékünnepet tényleg tartanak. 73. Az országos református tanáregyesület elnöksége bejelenti az egyesület megalakúlását és folyó évi ápril 2. és 3-án Debreczenben tartott közgyűlésén történt szervezkedését; kéri a konvent erkölcsi támogatását s egyszersmind beterjeszti alapszabályait megerősítés végett. Egyetemes konveutünk az országos ref. tanáregyesület megalakúlását örömmel veszi tudomásúl, az egyesületet a hazai ref. tanügy fejlesztésére irányúló törekvéseiben szívesen támogatja s fölterjesztett alapszabályait megerősíti. 74. A dunamelléki egyházkerületből Sárbogárd ; a tiszántúli egyházkerületből Nagyhodos és Bélzerind,