A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1900-1901.
1900. április 24-27.
76 1900. ÉV 63—64. Egyetemes konventünk a jóeleve kinyomott, a konvent tagjai között szétosztott s jegyzőkönyvünkbe is fölveendő egyességi szöveget felolvasottnak tekintvén, a) a beterjesztett jegyzőkönyv tartalmát, a mennyiben annak egynémely pontjai szakbizottságaink jelentése rendén a konvent külön tárgyalásának anyagát nem képezték vagy fogják képezni (v. ö jelen konventi jegyzőkönyv 4.1, 60e) szamait), tudomásúl veszi; b) az egyesség teljes szövegét magáévá tevén, azt olyatén felhívással küldi le az egyházkerületekhez, hogy azt, miután az, mint felekezetközi egyesség részleteiben már nem módosítható, fogadják el s záradékával együtt illesszék bele egy, saját hatáskörükben alkotandó olyan statutumba, melyben annak bármiuő megsértése fegyelmi vétségnek lesz nyilvánítandó 60. A közjogi bizottság a hozzá utalt ügyeket tárgyalván — azokra vonatkozó határozatait, javaslat alakjában a következőkben terjeszti be: „Jegyzőkönyv Felvétetett Budapesten 1900. évi ápril hó 2'». és 26-dikán, a magyar egyetemes ev. ref. egyház konventje közjogi bizottságának üléséből, mely alkalommal: jelen voltak: Darányi Ignácz, gróf Degenfeld József, Ádám András, Bernáth Elemér, Mezey Albert és Molnár Béla bizottsági tagok — az utóbbi mint előadó. 1. A bizottság — miután elnöke beteg — az elnöklésre felkéri gróf Degenfeld József urat, ki az elnöki széket elfoglalja és miután a bizottság határozatképességét megállapítja, felhívja Molnár Béla előadót, hogy a bizottsághoz útalt ügyeket ismertesse. 2. Előadó ismerteti a tárgysorozat 1 2-dik pontjában a bizottsághoz a)—f) pontok alatt útalt ügyeket s azokban a konventhez a következő javaslatokat terjeszti elő: a) Az egyetemes konvent 1899. évi ápril 10—13. napjain Budapesten tartott ülésének jegyzőkönyve 76-ik pontjábau felhívta az egyházkerületeket arra, hogy nyilatkozzanak az iránt, hogy: mely esetekben tanúsítanak a katonaság részéről a lelkészi szolgálatok igénybe vételénél oly eljárást, a mely egyházunk jogállásához nem méltó és mely esetekben díjazzák állásukhoz mérten a teljesített szolgálatokat. A konventi felhívásra ez ideig egyedül a tiszáninneni és a ti-