A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1900-1901.
1900. április 24-27.
áö 1900. ÉY 10. egyházkerület nem tárgyalta, másfelől meg előttünk volt a konventnek már több izben is hozott elvi határozata, mely szerint kölcsönök a közalap pénzeiből semmiféle biztositék lekötése mellett sem adhatók. 5. Végül hivatkozással az 1896. konvent 34., az 1897. konvent 94.'és az 1898. konvent 76. jegyzőkönyvi számai alatt hozott határozataira áttétetett hozzánk a nagyszalontai-, a pesti-, solti-, kecskeméti- és felső-baranyai egyházmegyék vagyonkönyvi mintája, továbbá a dunántúli egyházkerületnek a vagyonkönyvekre vonatkozó ama jelentése, mely szerint a Konkoly Thege Gyula ur által készített vagyonkönyvi mintát felterjeszti. E minták későbbi munkálatnál jól felhasználhatók lesznek ugyan, de az adatok, illetőleg a minták még eddig oly hiányosan küldettek be, hogy azokat egyelőre még csak adalékoknak lehet tekintenünk és egyszerűen irattárban lesznek megőrzendők. Meg kell még jegyeznünk, hogy a dunántúli kerület határozata itt van ugyan, de az abban jelzett minta nem csatoltatott. A konventi jegyző- ur pedig 39 —1900. sz. a azt jelenti, hogy az 1 897- évi 94. jegyzőkönyvi szám alatt becsatolt erdélyi példányokat az okmányok között nem találja. •—- Mely tiszteletteljes jelentésünk után vagyunk Budapesten, 1900. április hó 20-án a Főtiszteletü és Méltóságos Egyetemes Konventnek alázatos szolgái: Kenessey Béla, Dókus Ernő, a közalap v. bizotts. jegyzője. a közalap v. bizotts. elnöke." A jelentést és az abban foglaltakat tudomásúl véve, azok alapján következő határozatokat hoz egyetemes konventünk: 1. A hátrálékok pontosabb befolyását örvendetes tudomásúl vévén, úgy azok szorgalm clZclScL, mint a reformáczió emlékünnepélyi perselypénzek tárgyában hozott korábbi határozatok újólag figyelmébe ajánltatnak az egyházkerületeknek. 2. A közalap bevételeinek folytonos csökkenése megdöbbentő hatása alatt felhívja egyetemes konventünk az egyházkerületeket, miszerint tegyenek tanulmányt és részletes javaslatot arra nézve, hogy a közalapi kirovás, kezelés és a járúlékok behajtása körül mily törvényhozási intézkedések volnának a zsinatnak ajánlandók a nagyobb eredmény biztosítása czéljából; addig is pedig, míg törvényhozási úton a kívánt változtatások megtehetők volnának, figyelmeztessék az egyházmegyéket, hogy úgy az