A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1900-1901.

1900. április 24-27.

ÁPRILIS HÓ. 71 — 73. 111 vatalnok, „alkalmazásahelyéről és pedig vagy '/ 3-ad vagy % nyugdíjjal, \agy pedig minden „java­dalom" nélkül való elmozditá sal" büntetendő, nyilván kitűnik a törvénynek ama czélzata, hogy a javadalomtól való megfosztást, vagy a javadalom korlátozását, fegyelmi büntetésként, csakis a tény­leges állapotban lévő egyházi hivatalnokok ellen kívánta alkalmazni s hogy ekként a javadalom kor­látozása, illetve az élvezett nyugdíj részbeni meg­vonása nyugalmazott lelkész ellen alkalmazást nem nyerhet. Ugyanazért a Il-od fokú fegyelmi bíróság íté­letének azt a részét, a mely szerint vádlott nyugal­mazott lelkész a 303. §. d) pontjának alkalmazásá­val nyugdija '/ 4-ed részének elvesztésére ítéltetett, annyival inkább hatályon kivűl kellett helyezni, mi­vel a másodbiróságnak „intést" kimondó ítélete el­len csupán a vádlott lelkész élvén felebbezéssel, a másodbiróság ítélete, a felebbező terhére hivatalból különben sem lett volna súlyosbítható. 77. Kún Bertalan püspök és Bánffy Dezső br. egyházkerületi főgondnok elnöklete alatt jelen voltak: Fejes István, Szabó János, Degenfeld József gr., Szilassy Aladár, Szász Károly, Bartka Lajos, Horthy István konventi birák. Jegyző: Sass Béla. A magyarországi ev. ref egyetemes konvent rendes fegyelmi bírósága Budapesten, 19o0 ápril 25-én tartott ülésében, ifj. Csire István orczii ev. ref lelkész fegyelmi ügyét, a mely szerint a neve­zettet a belsősomogyi ev. ref egyházmegye fegyelmi bírósága Kaposvárott 1898. okt 31-én tartott rendes ülésében azon helyről hivatalból elmozdításra ítélte, — továbbá a dunántúli ev. ref. egyházkerület fegyelmi bírósága, Csúrgón, az 1899. év szeptember hó 16-án tartott ülésében, az első biróságí ítélet megváltoztatásá­val, 50 frt pénzbírságban marasztalta el, — ifj. Csire István orczii lelkész felebbezése folytán vizsgálat alá vévén, következőleg ítélt: A konventi bíróság az ifj Csire István orczii ev. ref. lelkész fegyelmi ügyében hozott másodfokú bírósági ítéletet indokaiból helyben hagyja. 78. Kún Bertalan püspök és Bánffy Dezső br. egyházkerületi főgondnok elnöklete alatt jelen voltak: Fejes István, Szabó János, Degenfeld József gr., Szilassy Aladár, Szász Károly, Bartha Lajos, Horthy István konventi birák. Jegyző: Sass Béla

Next

/
Thumbnails
Contents