A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1899_jun_14.
1899. július 14.
JÚNIUS HÓ. 10. 35 hogy a vizsgáló-bizottságok a királyi tábla székhelyén levő akadémiákból kikerült jelölteknek kedvezni fognak a többiekkel szemben; de abbeli aggodalmunkat nem hallgathatjuk el, hogy az előbbiek mindenesetre kedvezőbb helyzetben lesznek, mint az utóbbiak, miután a vizsgáló biztosok jobban ismervén a helybeli akadémia tanárainak rendszerét, a vizsgálaton ahhoz fognak alkalmazkodni s így akaratlanul is előnyben fogják ezeknek tanítványait részesíteni Az előadottak után kérjük Nagyméltóságodat, kegyeskedjék a tervezetnek azt a pontját, mely az államvizsgálatot a királyi ítélő táblák székhelyéhez köti, elejteni. Bízunk benne, hogy ebbeli kérelmünket teljesíteni fogja, mert ha argumentumaink nem győzték volna is meg: a reformnak ez a része sokkal alárendeltebb jelentőségű, semhogy azt, már csak az iskolafentartó ev. ref. egyház aggodalmaínak eloszlatása végett is, az egységes államvizsgálatok egész conceptiójának legkisebb sérelme nélkül mellőzni ne lehetne. Az államvizsgálati bízottságok összeállítására nézve mindössze is annyit jegyzünk meg, hogy fennebb kifejtett álláspontunkból kifolyólag, az elnöki tisztet — nem úgy, mint Poroszországban, a hol az elnök mindig a bírák közül neveztetik ki — mindenesetre tanárral kivánnók betölteni, annyival is inkább, mert a vizsgálatra jelentkezők a tanár-elnökkel érintkezhetnek legkönnyebben és legközvetlenebbül ; továbbá óhajtanok, hogy a szavazás megkönnyítése végett a vizsgáló-bizottságok ne négy, hanem öt tagból álljanak s ezek közül — a vizsgálat elméleti jellegére való tekintettel — három tanár legyen. Végre a mi a tudori fok minősítő jellegének megszüntetését s kizárólag tudományos grádussá leendő átváltoztatását illeti, erre nézve teljesen egyetértünk Államvizsg. bizottságok összeállítása. Tudori fok. Nagyméltóságoddal. A tudori fok olyatén szabályozása tekintetében, melynél fogva az a jog- és államtudományok egyes kisebb köreire vonatkozó beható képzettségnek szolgálna bizonyságául, vannak ugyan némi aggályaink s nem mérnők határozottan állítani, hogy a szigorlati tárgyak tervezett fölaprózása — még ha a doktori fok megszerzésének föltételéül az általános jog- és államtudományi képzettség kívántatik is meg — a jelöltek látkörének kitágítására sily módon a tudori fok tekintélyének emelésére szolgálhatna: mindamellett számot vetne azzal a körülménynyel, hogy ha a doktorátus az egységes államvizsgálat szervezése után is fel fogja ölelni az összes főtárgyakat, akkor — a dolog természete szerint — fakultatívvá kell azt tenni az államvizsgákkal, de ha azzá tesszük, az ifjúság nagyrésze nem állam vizsgálatot, hanem doktorátust fog tenni s ez esetben az államvizsgálatnak most tervbe 3*