A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1895_apr_2-6.

1895. április 2-6.

20 1895 ÉV 15. ev. ref. közalap végrehajtó-bizottságánál viselt titkári előadói állását a bizottság rendelkezésére bocsájtja; kijelentése megtétele után eltávozik. A végrehajtó-bizottság titkárának ezen bejelentését, — mely­ről különben is értesülve volt — tudomásul veszi. Tekintettel azonban arra. hogy a közalap végrehajtó-bizott­sági előadó és jegyző az egyházkerületek, egyházmegyék és a Magyar Földhitelintézettel eddig is postai uton érintkezett és kivéve az évente tartatni szokott végrehajtó-bizottsági üléseket helyhez nem kötött; ós a végrehajtó-bizottsági ülések is csak annyiban helyhez kötöttek, mert ott tartatnak a hol a Konvent azon évi ülése tartatik — ez okból az előadói állásra nézve kimondja, hogy nem feltétlenül tartja szükségesnek azt, hogy titkára Budapesten lakjék Miután pedig nagytiszteletü Kenessey Béla közalapi titkár ur ez állását — azon pár óv alatt is, amióta e minőségben birjuk — oly teljes és általános megelégedéssel töltötte be, hogy indokolat­lan elbocsátását a közalap jól felfogott érdekében nem engedé­lyezheti. Kenessey Béla ur eddigi, a közalap érdekében tett helyes és üdvös működését jegyzőkönyvileg elismeri és egyhangú határo­zattal felkéri, hogy miután a kolozsvári theologiánál elfoglalandó állását, — a mennyiben a főtiszteletü erdélyi egyházkerületnek ez iránt kifogása nincs és amint hisszük arra az engedélyt megadja, — a végrehajtó-bizottsági jegy rzőséggel semmi tekintetben össze­ütközőnek nem tartja, a közalapnál viselt előadó és jegyzői állását — mint kolozsvári theologiai tanár és igazgató is megtarthatja. 7. p Elnök ur Ő nagyméltósága az időközben vissza érkezett jegyzőt a bizottság e határozatáról értesiti és felkéri, hogy lemon­dását vonja vissza. Kenessey Béla a bizottsági határozatot hálás köszönettel fogadja és lemondását ez alapon visszavonja — azon Ígéretet tevén, hogy a Főtiszteletü erdélyi egyházkerület igazgató­tanácsától az ez irányban szükséglendő engedélyt megszerzi és azt a végrehajtó-bizottságnak bemutatja Tudomásul vétetik és e határozatokról a Főtiszteletü Kon­vent és az erdélyi egyházkerület igazgató tanácsa értesíttetni rendeltetik. E két jegyzőkönyvi pont felolvastatván helyben hagyva hitelesíttetik. E két jegyzőkönyvi pontot jegyzette Molnár Béla Beöthy Zsigmond felkért jegyző. elnök. A bizottság határozata helyeslő tudomásul vétetik, egyetemes konventünk örömét és megelé-

Next

/
Thumbnails
Contents