A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1893-1907.

1905. novemnber 7-10.

NOVEMBER HÓ. 14. 29 a) A 15. §. második bekezdésében Lénárt József szerint a 12-es szám helyett 14. teendő be. b) Ugyanezen szakaszhoz Radácsi György a következő módosítványt nyújtja be: „a 15. §. első pontja, rpiint fogalmi meghatározás s mint a munkálat szervezetébe nem illő, ki­hagyandó. Ha megmaradna, kihagyandó legalább abból az öntudatos szó". c) Ugyanabból a szakaszból Molnár Béla szerint „az ön­tudatos, önálló" szavak ki volnának hagyandók. d) A 16. §-nál dr. Bartók György indítványozza: „A 16. §. 4. sorában „konfirmáltak" szó után szövegeztessék be: „ha az úrvacsorában nem az alkalommal részesülnek". e) Ugyanazon szakasznál Nagy Károly előadó indítvá­nyozza: „A 16. §-ba a 3. sorban „végeztével" után „áldozó­csütörtökön hajtandó végre" teendő. f) A 17. §.-nál Lénárt József indítványozza: „A 17. §. 8. és 9. pontjai közé beiktatandó új 9. pont gyanánt: a kon­firmált ifjaknak az úrvacsorában részeltetése (ahol ez eddig is szokás volt)". q) Ugyanazon szakasznál Molnár Béla indítványozza: „4-ből kihagyandó; „ha az már külön vizsgán meg nem tör­tént". Később azonban indítványát visszavonta. h) Ugyanazon szakasz 5. pontjának hitvallomás szava mint sajtóhiba, az előadó szerint hitvallás-ra, javítandó. i) A 19. §-nál gróf Degenfeld József indítványozza: „E szavak „ideje lehetőleg az istentisztelet vége", továbbá „rend­kívülileg" — törlendők". k) A 20. §. 4. pontjában az előadó szerint könyörgés helyett imádság Írandó. I) A 21. §-nál gróf Degenfeld József az egész szakasz kihagyását indítványozza, a mivel a szakaszok száma is meg fogna változni. m) A 22. §-nál Erőss Lajos a következő indítványát mu­tatja be: „Indítvány. A temetés. A szertartás háromféle lehet s helye vagy a templom, vagy a halottas ház. Rendje: a mint következik: a) Prédikácziós; b) Gyászbeszédes vagy orá­cziós; c) Könyörgéses". n) Ugyanazon §-nál dr. Bartók György indítványozza: „A temetés csak egy féle szertartással, a hogy a c) pont fel­sorolja, hajtatik végre, de egyházi beszéddel és oráczióval is összekapcsolható ". o) Molnár Béla ugyanazon §-hoz indítványozza: „A tem­plom szó kihagyandó".

Next

/
Thumbnails
Contents