A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1890-1894.
1893. március 14-19.
64 1894. ÉV 49-52. az egyes egyházak közszükségleteinek a konvent által való megismerése és elbírálása nélkül bocsáttatnék rendelkezésére; továbbá a konvent az egyetemes egyház minden résziben egyaránt felmerülő s egyformán nagy és segélyt igénylő szükségekre tartozván a maga tigy elmét kiterjeszteni, épen ez utóbbira tekintettel a f< nt kitett 5000 frt miként leendő felhasználására nézve tiszteletteljesen azt vagyunk bátrak indítványozni: hogy mindjárt a konvent után szélitta?sanak fel az egyházkerületek, hogy l elkörü'.eg jelöljék ki önmaguk az általuk a legiinminensebb szükségben levőknek taríott egy házakat é.s pedig első sorban azok közül, a melyek tokcsegélyezésre már előjegyezvék. hogy ezek addig is, mig a segélyt megkaphatnák részesü-hes-enek sürgető szükségeik enyhítésére egyszersmindenkori segélyben; ez egyházak kérvényeit aztán a gyakorlatban levő egyszersmindenkori segélyiveken kiállíttatva terjeszszék fel a szokásos tárgyalások urán a folyó év ő-zén tartandó konventre, illetőleg küldjék le azokat az összehívandó konventet megelőzőleg két héttel a közalap végrehajtó bizottság jegyzőjéhez De miután a kioszthatandó összeg a közszükségekhez viszonyítva igen csekély, u fasittassanak a kerületek, hogy ajánlólag csak is azokat a kérvényeket terjesszék fel, a melyek díjazása felétlenül szükséges, s a melyek esetleges elmellőzésénél tényleg imminens veszély volna a késedelmezésben. Indítványunk elfogadását kérve kiváló tiszteletünk jelentésével vagyunk Budapesten 1894. ápril 25. a Főtiszteletü és Méltóságos Konventnek alázatos szolgái: Szász Károly a végrehajtó bizottság másod elnöke. Kenessey Bcla a végrehajtó bizottság jegyzője. A javaslatot a konvent elfogadta s annak értelmében eljárásra az egyházkerületek elnökségeit fölkéri s fölhívja. 20. A közjogi bizottság a zágrábi s belovármegyei ref. hivek gondozása ügyében fölmerült sérelmi panasz tárgyában következő előterjesztést adta a konventhez: Főtiszteletü és Méltóságos Konvent! A dunántuli egyházkerületi közgyűlés 1891. ápril 3u stb. tartott közgyűléséből, a zágrábi és belovármegyei ref híveknek, a kik ez idő szerint 190 családban, szétszórtan, 820 lelket számlálnak, gondozása tárgyában terjeszt föl sérelmi panaszt. A Horvát-Szlavon kormány vallás- és közoktatásügyi osztálya, még 1876-ban (augusztus 31. 214. sz.) az ö.-szes horvátországi protestánsokat, tehát a reformátusokat is, a zágrábi lutheránus katonai lelkész gondozása alá rendelte. Ellenben a dunántuli püspök a zágrábi és belovármegyei ref.