A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1890-1894.

1893. március 14-19.

62 1894. ÉY 21-22. tossággal és teljes igazsággal hajtassék végre. Evégből elhatároztatni javasoljuk a következőket: 1. A kellő számú Jelentő ivek és Utasitások nyomatásával és haladéktalan szétküldésével bizassék meg a konvent ügy\ezető elnöke. 2. A püspökök hivassanak fel, hogy az iveket az esperesekhez szétküldvén, azok által az összeírást az 1894. év október l-ig foga­natosíttassák. még pedig oly módon, hogy az ivek minden egyházban, járásonként kiküldeudő egy egyházi és egy világi tanácsbiró vagy megbízott jelenlétében töltessenek ki az illető presbyteriumok által. Az igy kitöltött iveket aztán vizsgálja felül és hitelesítse egy e végre kiküldött egyházmegyei bizottság. 3. A jelentő ivek 4 példányban töltendők ki minden egyes egy­házban; egy példány az egyháznak magának, egy példány az egyház­megyénél maradjon, egy példány az egyházkerületnél helyi leltárak készítésére, egy példány pedig küldessék meg az esperesek által a konvent egyházi elnökéhez. A jelentő ivek beérkezése után szükséges lesz gondoskodni az Egyetemes leltár azonnali munkába vételéről. Ezek szerkesztésére nézve a módozatokat bizottságunk a mellékleten sorolja fel „Terve­zet és indokolás az egyetemes leltár készítéséhez" czimén. Méltóztas­sék ennek folytán a megfelelő módozatot megállapítani és a szüksé­ges munkadijj biztosítása mellett a közalap titkári hivatalát meg­bízni, hogy a Jelentő ivek alapján az Egyetemes leltár elkészítéséről gondoskodjak. A konventi bizottság határozatából, Budapest, 1894. ápril 24. Beöthy Zsigmond bizottsági elnök, Fejes István biz. előadó. Az egyházkerületek észrevételei elfogadtatván, azoknak alapján az uj kidolgozással a bizottság elő adóját Fejes István konventi tagot bizza meg a kon­vent. A bizottság minden javaslata szintén elfogadta­tott azon egyszerű módosítással, hogy az ivek betölté­sének eszközlését nemcsak tanácsbirák. hanem más megbízottak is teljesíthetik és hogy a jelentő ivek 4 példányban állíttassanak ki; egy az egyháznak magá­nak. A leltár készítése elhatároztatik, a leltári köU­ségek viselésére a szokott arány szerint az egyház­kerületek felhivatnak. 19. A tegnapi ülésből nyert megbizatás alapján az 5000 frt felhasználása tárgyában a végrehajtó bizottság jelentése olvastatván, a mint következik: Főtiszteletü és Méltóságos Egyetemes Konvent! A mélyen tisztelt konvent f. hó 25 én tartott gyűlésében nyert ama megbízatásunkhoz képest, a mely szerint arra méltóztatott fel­j

Next

/
Thumbnails
Contents