A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1887-1890.

1890. április 15-23.

62 1890. ÉV 70. viszonyok közt szükséges lesz, hogy saját erejéből emeljen iskolájának épületet. Miután a konventi elnökség e leiratot közölte az erdélyi egyház­kerület püspökével, a sepsi-szentgyörgyi iskolai elöljáróság meghall­gatása után s az egyházkerületi igazgatótanács javaslata folytán, kijelentette az egyházkerületi közgyűlés, hogy ez idő szerint eláll a 40 ezer frtnyi egyszermindenkori segélyre vonatkozó kérelmétől; de egyszersmind kijelenti, hogy saját erején és Sepsi-Szentgyörgy város segélyével ki fogja egészíteni meglevő épületét, hogy abban elhelyez­hesse a törvény követelményeinek megfelelően a főgymnasiumot. A szerződés-tervezetre vonatkozó miniszteri észrevételeknek eleget tett, nevezetesen: megkészítette és a konventi elnökség utján a közoktatási miniszter elébe terjesztette a Mikó-alapról kivánt rendszeres vagyoni kimutatást, úgyszintén a normál-költségvetést is, mely a teljes nyolcz osztályú gymnasiumot veszi alapul; az 1064 frtnyi összeg rendelte­tésére nézve kinyilatkoztatta, hogy ezen összeg a tanári fizetések javítására, illetve a szolgálati korpótlékok fedezetére van fentartva. Ezen ujabb, a konventi elnökség pártoló ajánlatával történt fölterjesztésre a közoktatási .m. kir. miniszter folyó évi márczius hó 19-én, 32,087/1889. sz. a. kelt s konventi világi elnökhöz intézett leiratban kijelentette, hogy a sepsi szentgyörgyi főgymnasium állam­segélyére vonatkozó s a konventi elnökségnek 1889. évi julius 22-én, 1236.sz. a. kelt előterjesztésével bemutatott szerződést elfogadja. Megkívánja azonban, hogy az iskola elöljárósága akár 13 pontul, akár pótlékban nyilatkoztassa ki, hogy a nevezett középiskola részére saját költségén, egy a paedagogiai kellékeknek és a törvényes kívá­nalmaknak megfelelő oly uj épületet emel, melynek terve a miniszter által előlegesen jóváhagyatott. Jelenleg a szerződés öt példánya a sepsi-szentgyörgyi főgymna­sium elöljáróságánál van, a maga részéről leendő aláirás és a kivánt záradékkal való ellátás ezéljából. A konventi elnökségnek a sepsi szentgyörgyi ref. főgymnasium állami segély ügyében követett eljárása, valamint a nevezett intézetnek az egyszermindenkori segélyre vonatkozó kérelmétől való elállása jóváhagyó tudomásul vétetik; a konventi elnökség felkéretik, hogy a fölérkezendő szerződés öt példányát a vallás­és közoktatási miniszter elé terjeszsze megerősítés végett. 70. Ugyanazon bizottság előterjeszti a csurgói főgymnasium államszerzodési ügyét: A dunántuli egyházkerület felterjeszti 1889. november 18 án tartott közgyűlése jegyzőkönyvének 27-ik pontját, melyben a csurgói

Next

/
Thumbnails
Contents