A Magyarországi Reformált Egyház Egyetemes Konventjének Jegyzőkönyve 1877-1887.
1885. november 17-25.
ÍO. 11. 21 szül. Földváry Lidia részére 40,000 forintban meghatározott összegnek azon részét, a fent kitett határidőben kifizetni kötelezi, a mely a Földváry Mihály fentebb emiitett 10,000 forint értékű szőlődézma-váltsági kötvény kölcsön vételéről kiállított kötelezvény, az élőjószágok becsértéke s az esetleg hiányzó egyéb felszereléseknek s ingóknak szintén fentebb meghatározott módon leendő leszámítása s levonása után a 40,000 forintból fenmarad." 6) A szerződési tervezet 10-ik pontja oda módosittatik, hogy özv. Jordán Istvánné csak az uri laknak s az urilaknál levő cselédlaknak és kertész háznak használatára tarthat 1886. évi ápril 24-ig jogot, de nem egyszersmind a gazdasági épületek s cselédlakokra is, mely utóbbiak f. évi deczember 31 -én a ref. egyházi közalap birtokába átadandók. E mellett fentartatik a szerződési tervezet azon határozata is, hogy ha az 1886. évi ápril 24-ig özv. Jordán Istvánné s cselédei részére használatra átengedett épületekből lakásra szükség lenne, özv. Jordán Istvánné két szobát a közalap, illetve haszonbérlője részére ez idő előtt is átengedni köteles. Elhatározza végül a konvent, hogy ha az özvegy ezen szerződést elfogadni hajlandó, a szerződés a kir. közjegyző közbenjöttével köttessék meg, a közjegyző által az egyházi közalap jogainak biztosítására netalán indítványozandó, a lényegtől el nem térhető szerkezeti módositásra, a konventi elnökség s a jogügyi bizottság elnöke jogosittatik fel. 11. Folytatva olvastatott a konvent közjogi bizottságának néhai Jordán István hagyatéki ügyében beadatott véleményes jelentése, az özvegy haszonélvezeti jogának megváltására szükséges összeg beszerzése, a hagyatéki készpénz és értékpapírok kezelése, ingatlanok hasznosítása, a hagyatéki ügy végleges rendezése s az ügyvédidij és költség kielégítése tárgyában. Minthogy a végrendelkező összes hagyatéki vagyonát, mint alapítványt csorbítatlanul fentartatni rendelte, hogy özvegye haszonélvezeti joga se legyen a hagyaték egy részének átengedése által megváltható, ugyanazért azon esetre, ha a konvent által tárgyalt szerződési tervezetet, a konvent megállapítása szerint az özvegy elfogadja, megbizatik és felhatalmaztatik a konventi elnökség, a közalap végrehajtó bizottságával s a közjogi bizottság elnökével együtt, a szerződés betöltésére szükséges összegnek oly módon leendő beszerzésére, hogy a végrendelkező emiitett intentiója meg