A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1943. augusztus
- 47 Iskolalátogatásunk legkevesebbet tud meg a keresztyén személyiséggé, keresztyén jellemmé nevelés érdekében végzett munkáról Pedig ezért kell fennállni minden hitvallásos iskolának, ez a végső célja református isko* Iáinknak. Hiszen már az állami Tanterv is nem erkölcsi jellemeket akar csupán, hanem vallásosan jellemes embereket- Erre a kérdésre való fele* letet segített megfogalmazni az egyik teológiai folyóiratban olvasott cikk a lelkészek készüléséről. Ezt mondja a cikk: nincs annak ideje, folytonos az, nem lehet abban megszakítás. Ez áll reánk tanítókra is. És pedig első* sorban Istennel való élő kapcsolat kiimádkozására, kegyelemből való el* nyerésérc gondolok. Az világosodott meg előttem, hogy a gyermeket Is* tenhez csak az isteni, krisztusi törvények mérlege szerinti állandó Játtá* tással lehet eljuttatni- Az egész életet így kell láttatni a gyermekkel. Azi idő viszont kevés. Ezért kell segítségül venni ezeknek a mozzanatoknak írásban való megörökítését. Eleintén irányítással, később önállósítással. Nem elmélet ez.,hanem évtizedes gyakorlatról szólok. Nem mqs ez, mint megörökítése annak, hogy az örök tükör az Ige, hogy mutatja a mi egyéni életünket, közösségünket. A tükörbenézésnek nyoma marad ebben az írásban, a kis Tükörfüzetben. Ez mélyítés, ez őszinteség, bátorság, öröm, sírás, megszégyenülés, rendszer. Ehhez a naponkénti igeolvasás kell az iskolában, és itt lehetetlennek tartom igénybe nem vételét a gyermekek szá* mára írt Hajnalcsillagnak. Már itt kérem a tanügyi bizottságot és az egyházmegyei közgyűlést, hogy a keresztyén személyiséggé nevelés érdekében való javaslatnak majd útat engedni szíveskedjék. A jegyzőkönyvek és tapasztalatom szerint félreértés van néhány kér* désnél. Ahol nincs Vjll.—VIII. osztály, ott nem lehet a tanévtartam szempontjából alsó és felső tagozat szerint kezelni az iskolát- Ha az állami elgondolás a VIII. év után 40 munkanapos gyakorló évet rendelt el, mi nem lehetnük annak a magunk iskoláiban keresztül húzói- Ősszel és tavasszal 12—12 egymásutáni napon kell őket a Tantervben meghatáro* zott, életrevaló módon a felsőtagozatuakhoz véve foglalkoztatni, azután hetenként egyszer, úgy hogy 40 munkanap adódjék ki. Évekkel ezelőtt megmozdulások voltak a tanítói táborban, hogy a vallástanításhoz nem keü könyvet használni- Már akkor azt vallottam alá* zatosan, hogy mi tanítók általában eléggé meg nem erősödöttek vagyunk arra, hogy a tankönyvet elmellőzhessük. Nagy örömömre szolgál, hogy Imre professzor úr legújabb valláspedagógiai könyve azt mondja: az egész tanításnak a tankönyv menetét kell felhasználnia. Tehát ne téve* lyegjünk: lélek az Igéből és világos látás, újra átélés a könyvből Ennek kapcsán meg kell mondani: egy dolgot másként lát a tanítóság, mint az új Ref- Tantervünk. Azt valljuk, hogy a konfirmációi előkészítést már a VII-*ben el kell kezdeni. A VII. és VIII. vallástanításának elvég* zése a legnehezebb munka. Áttekintő bibliai ismeretre van ott szükség. Megint csak a tanügyi bizottság és egyházmegyei közgyűlés megérté* sére van szükség, hogy az erre vonatkozó külön javaslat is előbbre jusson a maga útjánMinden javasolgatás, fejtegetés, talán megbízást mutató szavak után Imre Lajos dr. szavai álljanak itt: semmiféle emberi erőfeszítéssel sem tud* juk a gyermeknek Isten megváltó kegyelmét úgy eléje adni, hogy azt elfő* gadja és magáévá tegye. Az az akadály, amely ebben őt és a nevelőt is gátolja: a bűn. De Isten ígérete, amelyet Igéjében adott s amely szerint a gyermeket magáénak ismeri, legyőzi ezt az akadályt és Isten Lelke hitet