A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. augusztus

— 74 — szép számmal megejlentek. Háziistentiszteleteket is tarott kivánatra a lelki* pásztor. Az iratterjesztés forgalma 300 P volt- Balatonalmádin alkalmi segélyezésre 60 P*t költött a gyülekezet. A lelkinásztor buzgó családláto* gatást is végzett nejével együtt s ebbe két presbiteri és néhány asszonyt is belevont. A fiókegyházak évi perselypénze 4018.19 P volt- Áttérő volt: 2. Ve* gyesházasság: 2, tiszta: 2. Reverzális javunkra: 2. Balatonalmádin előzetes munkaterv alapján folyt a munka. A presbi* terium hűségesen támogatta. Balatonalmádi különjelentéséből záradékul közölnöm kell a követke* zőket: Nagyon szép volt a gyártelepi ifjúság megmozdulása és tömörülése a KIE*ben, mely az ősz folyamán csatlakozik is az országos szövetséghez. A nőszövetségek megalakultak s külsőleg úgy tűnhetik fel, hogy eredmé* nyék mutatkoznak. A kemény és hófúvásos télben hetekig nem mehettem Füzfőgyártelepre, s így minden munkaágban visszaesés állt be. Mivel a nehéz időkre való tekintettel a gyár megvonta a kocsifuvart, csak vonattal járhattam, aminek kötött menetrendi ideje mindig akkor szolított el, ami* kor éppen a munkákat kellett volna végeznem. Majdnem az a helyzet állott elő, mintha nem is lett volna lelkész. Ezzel szemben az akció katholika teljes gőzzel dolgozott. Szükség volna segédlelkészre. Tudom, ezen néhá* nyan megütköznek, hiszen fiatal a pap még, — mert így a vallásoktatás s a gyülekezeti munka szétforgácsolja az embert, s kellő ideje nem marad egyikre sem. Négy iskolában majd másfélszáz tanulóval kell foglalkozni s fokozza a nehézséget az iskolák közötti térbeli távolság is... a teljes gőz* zel dolgozó katholikus akció az egész környék katholizálását tűzte ki célul s tegyük hozzá, nem is kis eredménnyel. Vilonyán kath. iskola épült. Lité* ren már van harangláb, s tudomásom szerint Papkeszi is megkapta qz első lökéseket. Szükséges volna ezen a »Viharsarkon« felrázni a falvak népét s erőteljes együttes munkával építeni az úi bástyákat. Tudom, a lelki* pásztor urak mindent elkövetnek. De egyedül, külső támogatás nélkül szinte tehetetlenek ezzel az akcióval szemben. Konferenciára, apostolokra van szükség. A missziói kiskörök munkája. Egyházmegyénkben 3 missziói kiskör működik. 1. A balatonfüedi 1942 július 16*án tartotta értekezletét Balaton* füreden, 17 résztvevővel. Az értekezlet Németh János 'balatonkövesdi lelkipásztor imájával és Csel. 18, 5. alapján tartott bibliamagyarázatával kezdődött. Utána Vámos Géza balatonfüredi lelkipásztor, kiskori elnök megnyitó beszédben üdvözölte a megjelenteket. Majd Szilassy Sándor magyarbarnagi lelkipásztor tartott előadást: Leventemunka és az egyház; Szabó Dezső balatonszőllősi lelkipásztor: Mi az oka egyháztagjaink úr* vacsorától való elidegenedésének? Gáty Ferenc felsőörsi lelkipásztor pe* dig: Mit várok én tetőled és mit vársz te éntőlem? címmel. 2. A várpalotai kiskör 1941. nov. ll*én tartotta értekezletét Mohán 11 résztvevővel. Ezen Kántor Gyula inotai lelkipásztor kiskori elnök imád* kozott és felolvasta a LVI. zsolt- 4—5 V 12—13. verseit. Hölgve Endre várpalotai lelkipásztor A beteg gyülekezeti tag lelkigondozása, Fekete Béla fehérvárcsurgói tanító: A társadalom és az erkölcs címmel tartott előadást. Az evangelizációs istentisztelet keretében, melyet Pőcz Magdolna, Molnár Ilona szavalata és az iskolás gyermekek kétszeri éneke tett váltó* zatosabbá, Kuthy József hajmáskéri lelkipásztor hirdette az igét a LVIII.

Next

/
Thumbnails
Contents