A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1939. augusztus
— 52 — szolgálatra hívták be. És pedig Pamotyai Lajos balaton-kövesdi, Kayos Gábor litéri, Baráth Károly szentgáli középső, Varjas Sándor szentkirályszabadjai középső és Osváth József vörösberényi tanítókat. Bottlik Imre sólyi tanító pedig január 30.-a óta rendes katonai szogálatot teljesít. A jó Istent áldjuk érte, hogy mindnyájan épen és egészségesen kerültek ki a zivataros időkből s bár egy időre elvonattak is a tanitói hivatástól, mindig büszkék lehetnek arra, hogy a nagy nemzeti feladatok, Magyarország régi területei egy részének visszafoglalásában részt vehettek. Adja a jó Isten, hogy amilyen szépen megindult Nagymagyarország határainak visszaszerzése, ép oly sikerrel végeztessék be minél hamarabb mindnyájunk legnagyobb örömére. A tananyag a legtöbb iskolában elvégeztetett. Helyettes tanitó volt Sólyban, előbb férfi, majd az ő eltávozása után egy nőtanitó, Litéren néhány hétig férfi helyettes, Papkeszin pedig helyettes nőtanitó. Legyen szabad e helyen néhány szóval megemlékeznem a sólyi iskola állapotáról. Esztendők hosszú sora óta okleveles lelkésztanitó jellegű segédlelkészek tanítottak ebben az iskolában. Bár megvolt bennük a jó igyekezet, a gyakorlat hiánya s különösen az a körülmény, hogy évről-évre más kezekbe kerültek a tanköteles gyermekek, azt idézték elő, hogy ennek az iskolának színvonala nem ütötte meg mindig azt a mértéket, melyet elvárunk egy református iskolától. De mégis fel kell emelni a tiltakozás szavait, a miatt a szakfelügyelő által felvett jegyzőkönyv miatt, melyben azt a megdöbbentő képet festi erről az iskoláról, hogy itt teljes tudatlanság van, sőt a tanköteles gyermekek képtelenek a tanulásra, az iskolai feladatok elvégzésére. Három órát töltöttünk ebben az iskolában és arról győződtünk meg, hogy a sólyi ref. tankötelesek tudnak és akarnak is tanulni, s tudnak ugy felelni, hogy örömet szereznek vizsgálóknak és hallgatóknak egyaránt. Dicséretes szorgalmat mutatott fel a helyettes tanítónő és remélhető, hogy addig is, mig a megválasztott tanitó katonai szolgálatról visszatérhet, az iskola színvonala emelkedni fog. Ezzel a sajnálatos esettel egyetemben legyen szabad felhívnom az iskolaszéki elnök urak figyelmét arra, hogy a szakfelügyelői látogatások alkalmával legyenek jelen az iskolában és ha a szakfelügyelő olyan jegyzőkönyvet venne fel, mely ellenkezik a tényleges helyzettel, ne engedjék a tanítóknak addig aláírni és maguk se írják alá, míg a sérelmes pontok ki nem korrigáltattak s az iskola külső és belső állapotát hiven nem tükrözi vissza a jegyzőkönyv. A tanév folyamán négy helyen volt nagyobb építkezés. És pedig Veszprémben, hol a mai kornak minden tekintetben megfelelő és minden kultúrigényt kielégítő kéttantermes új emeletes iskola és két új tanítói lakás épült, Papkeszin egy egészséges tanterem, Vilonyán és Csórón pedig új tanítói lakások épültek. Áldassék az Isten, hogy megmutatta ismét hozzánk való kegyelmét és legyenek áldottak azok a gyülekezetek is, melyeknek átdozatkészsége lehetővé tette e nagyszabású építkezéseket. Építeni, javítani való bizony sok van még egyházmegyénkben. Magyarbarnagon az a szomorú helyzet áll fenn, hogy tanítói lakás egyáltalán nincs és hiába hangzik már évtizedek óta a kérő, könyörgő szó, illetékes helyen nem hallgattatik meg, hiába tart a zörgetés a kultuszminisztérium ajtaján, nem nyittatik meg számára. Nagyon üdvös