A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. augusztus

Én a kérdéssel vonatkozásban álló törvényi anyag lelkiismeretes átnézése s azok szellemének megismerése és átértésére fordított hoszszas és nagyon komoly vizsgálódások eredményeként legjobb tudásom és lelkiismeretem szerint ezeknek a határozatoknak egyikét sem s igy a veszprémit sem tartom érvényesnek. Az ügyre vonatkozóan fentebb előadott tényállásból és az afelett folytatott vita anyagából szembeszökően kitűnik, hogy ezek a határozatok — közöttük a veszprémi is — milyen távoli és a községi önkormányzat területén mennyire kivüleső horizontokat érintenek. Érintenek nevezetesen hitelvi kérdéseket, a Magyarországban élő bevett és be nem vett felekezetek közötti viszonyt, a felekezetek közötti békességet, a bevett vallásfelekezetek egyenjogúságát és a vallás szabad gyakorlatát biztosító törvények elvi rendelkezéseit s ezeken át érinti a magyar összefogás és egység kérdéseit is. A községek önkormányzatát szabályozó 1886. évi XXII. t. c. és az ezt később módosító törvények egyike sem biztosit a községek képviseleteinek olyan jogkört, líogy ezekkel a kérdésekkel bármiféle vonatkozásban is foglalkozzanak. A törvényhatóságokról szóló 1886. évi XXI. t. c. az ilyen országos jellegű és politikai vonatkozású kérdésekkel való foglalkozást a törvényhatóságoknak is csak olyan értelemben engedi meg és olyan keretekben teszi ezek számára lehetővé, amelyet a politikai kérdésekben való felirati jog megszab. A községek képviseleteinek tanácskozási helyéül kijelölt városháza nem magán tulajdon, hanem a város polgárságának áldozatából fenntartott középület. Az állam tulajdonában álló egyetlen középületre sem tettek a magyar állam felelős tényezői századok óta a múltban, de a jelenben sem olyan intézkedést, hogy azokban felekezeti jelvények helyeztessenek el, nyilvánvalóan abból a megfontolásból, hogy ezeket a középületeket a magyar állam felekezeti különbség nélkül minden polgárától beszedett adófillérekből és egyéb közjövedelmekből épitette fel. Ugyanez az elv kell, hogy alkalmazást nyerjen a városok tanácskozási házaira is, mert ezek is olyan felekezeti küíömbség nélkül beszedett közjövedelmekből épültek és tartatnak fenn. Hogy a magyar állam ezeket a középületeket mindenféle felekezeti érzékenységet és békétlenséget szitó eljárástól meg akarta kímélni, annak kétségtelen bizonyítéka a községek tulajdonában lévő népiskolák tekintetében fentebb idézett 1907. évi XXVII. t. c 17. §-ában kifejezésre juttatott az az álláspontja, mellyel ezekben a valláserkölcsi nevelést is kötelezően végző, de nem felekezeti jellegű iskolákban a felekezeti jellegű jelvények és szimbólumok kifüggesztésének vétót emelt, mert ezekre nézve forgott fenn a legelső lehetősége annak, hogy az illető község többségi vallásfelekezete ezekben a községi középületekben a saját felekezeti szimbólumainak kifüggesztését erőszakolja ki. Egyéb középületekre ez az elv törvényben ugyan kimondva nincs, de az évszázados állandó gyakorlatból és a felekezeti egyenjogúságról szóló 1848. évi XX. t. c. rendelkezéseiből és szelleméből ez a tilalom szükségképen és minden kétséget kizáróan következik. Hiszen akkor ezekben a középületekben dacára annak, hogy azok nem felekezeti tulajdonban állanak, mindegyik felekezet követelhetné a maga felekezeti, vagy vallási szimbólumainak az elhelyezését, de mert az állam ezekre nézve ilyen megengedő intézkedést soha sem