A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. augusztus
— 49 — 1. sz. melléklet a 11. sz. határozathoz. Veszprém Megyei Város Nagyságos Polgármesterének VESZPRÉM Közérdekű ügyben benyújtott F E L E B B E Z É S E Csajághy Károly és dr. Cseresnyés József veszprémi lakos, városi képviselőtestületi tagoknak Veszprém megyei város képviselőtestületének a kereszt kifüggesztése tárgyában 1938. március hó 9-én tartott ülésén hozott véghatározata ellen. Nagyságos Polgármester Ur! Veszprém megyei város Képviselőtestülete 1938. évi március hó 9-én tartott rendkívüli közgyűlésén többségi véghatározattal kimondotta, hogy „a Városháza közgyűlési termében a Corpussal ellátott keresztet kifüggeszti, jeléül annak, hogy tanácskozásai és gyűlései során hozott határozatai mindenkor a kereszténység szellemének megfelelők lesznek és ezen határozatát a jogerőre emelkedést követő legrövidebb idő alatt tartandó díszközgyűlésen hajtja végre." jEzen határozat ellen, — mint annak meghozatala után szóval is nyomban bejelentettem — a törvényes határidőn belül Nagyságodnál, mint a határozatot hozó testületi hatóság elnökénél, ezennel Írásban is felebbezést terjesztek elő és kérem, hogy ezen felebbezésemet az annak elbirálá" sára hivatott felsőbb közigazgatási hatósághoz szíveskedjék felterjesz; teni, ahol is azt a tiszteletteljes kérelmet terjesztem elő, hogy a városi Képviselőtestületnek ezt a hatáskör kötelező vizsgálata nélkül és hatásköri túllépéssel hozott — ennélfogva érvénytelen — határozatát megváltoztatni, illetve hatályon kivül helyezni méltóztassék. Indokolás: A kérdés meritumának helyes felismerése és a határozat által érintett horizontok biztos áttekintése végett szükségesnek tartom, hogy felebbezésem okainak kifejtése előtt az ügyre vonatkozó tényállást történeti hűséggel és teljes tárgyilagossággal előadjam és ismertessem: Az indítványt a vonatkozó iratok közt levő beadvány szerinti indoklással és szövegezéssel folyó évi január hó 24-én nyújtotta be Veszprém megyei város polgármesteréhez 16 római katholikus vallású városi képviselő-testületi tag és ezt az indítványt a városi képviselő4