A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1938. augusztus

— 33 — Egyházmegyei közgyűlésünk reménységgel néz a Szö­vetség áldásosnak Ígérkező működése elé, éppen azért fo­kozott mértékben elvárja tőle indulásánál is egyházi törvé­nyeink megtartását, (egyh. 1. t. c. 10. §.) Az alapszabályokat előbb le kellett volna tárgyaltatni és elfogadtatni a lelkész­nék szövetsége közgyűlése által és csak azután bemutatni egyházmegyei közgyűlésünknek jóváhagyás végett, mivel azonban ez nem történt meg, a tervezetet visszaadjuk a hiányok pótlása végett. 44. Egyházmegyei közgyűlésünk 43/1936. sz. és a dunántuli ref. egyházkerület közgyűlésének 185/1937. sz. jóváhagyása alapján egy­házmegyénk elnöksége megkötötte a Gazdák Biztositó Szövetkezete igazgatóságával a kebelbeli lelkészek temetkezési segély biztosítását. (Kötlevél 7. sz. melléklet.) Egyházmegyei közgyűlésünk az elnökség eljárását tu­domásul veszi, egyházmegyei pénztárnokot és a lelkipász­torokat a kötlevél vonatkozó pontjainak pontos betartására felhívja. 45. Olvastatott a pápai egyházmegyének í. év julius 28-iki hatá­rozata az egyh. IX. t. c. életbeléptetése tárgyában. (L. a Dluli Prot. Lap 31/1938. számában.) Egyházmegyei közgyűlésünk is abban a meggyőződés­ben van, hogy a kis egyházak, amilyenek főként a veszp­rémi egyházmegyébe tartozók és a családos, taníttató lelki­pásztorok nem lesznek képesek az uj nyugdijteher elhor­dozására. Teljes egészében magáévá teszi a fent hivatkozott határo­zat a) pontját, a b) pontja helyett pedig célszerűnek látná, ha az egyetemes konvent feltárná a m. kir. kormány előtt helyze­tünket és kérné, hogy utalja ki egyházaink részére a teljes összegű adósegélyt, valamint a lelkészi korpótlékot is teljes összegében, mert hiszen, ha valami, ez tisztára a magyar nemzeti érdekek megerősítése és a föld népének sorsán való könnyítés. Csakis igy oldódhatik meg az egyh. IX. t. c., vagyis az uj nyugdíjtörvény életbeléptetése által előállott helyzet közmegnyugvást keltve. Ezt a határozatunkat az egyházkerületi közgyűlés utján tisztelettel felterjesztjük az egyetemes konventre. 46. Olvastatott a mezőföldi református egyházmegye 1938. évi augusztus hó 11-én tartott közgyűlésének következő javaslata: „Vo­nassék ki a belügyi és pénzügyminiszter uraknak az 1924. IV. t. c.-ben nyújtott felhatalmazási hatásköréből az 1886. XXII. t. c. 21. §-a. Tétes­sék lehetővé a politikai községeknek az iskolákról való gondoskodás. Az iskolafenntartók által viselendő iskolafenntartási pótadó 15 %>-nái magasabb ne lehessen. Azonfelüli fedezetet igénylő évenként megujuló terhek utaltassanak át a községi költségvetésbe. Ahol ezen átutalás a községi pótadót 50 %-on felüli pótadóösszeggel terheli, annak fedeze­tére nyújtson segélyt az állam. Mivel a közoktatásügy ellátásának mai állapota egyen­lőtlen és aránytalan terheléseket ró iskolafenntartó egyház­s

Next

/
Thumbnails
Contents