A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. augusztus
— 31 — ára, az ötödik évében 80°/o-ára, a hatodik évében 70 °/o-ára. a hetedik évben 60%-ára, a nyolcadik évében 50 °/o-ára, a kilencedik évében 40°/o-ára, a tizedik évében 30%-ára, a tizenegyedik évében 20%-ára, a tizenkettedik évében 10°/o-ára. Tizenkét év eltelte után a telepitőnek megtérítési igénye nincsen. 8. §. Az előbbi §-ban részletezett megváltási összegeket a jogutód, illetve, ha a föld javadalmi minősége megszűnik, az egyház, köteles az átvételtől számított 3 év alatt, évi egyenlő részletekben az egyházmegye pénztárába befizetni. Az egyházmegyei pénztárnok a hozzá befizetett összeget nyugta ellenében haladéktalanul kiadja a telepítőnek, illetve igazolt jogutódainak. Ha a jogutód személyét illetően kétség merül fel, a hagyaték javára bírói letétbe helyezi. 9. §. A 7. §-ban meghatározott megváltási összeg csak a kifogástalan jó karban tartott szőlőterület után igényelhető, tehát, amelyikben 5 °/o-nál nem több a tőkehiány, s amelyiket javadalmasa megfélelően munkáltat, permeteztet, legalább 5 évenként kellően megtrágyáztat és — hazai szőlőfajoknál — évenként szénkénegeztet s kellően karóztat. 10. §. A javadalmas által telepített szőlő átadását, lilletve átvételét bizottság eszközli, amelybe egy tagot az egyházmegye elnöksége, egyet a helybeli presbitérium, egyet a telepítő, illetve jogutódai, egyet pedig az átvevő küld. A bizottság az átadásról, illetve átvételről jegyzőkönyvet vesz fel, melyben fel kell tüntetni azt, hogy az átadás tárgyát képező szőlő az előbbi §-ban megszabott követelményeknek megfelel-e, s ha nem, milyen hiányok mutatkoznak abban ? A bizottság a netáni hiányok pótlására szükséges összeget, — szükség esetén az érdekeltek meghallgatásával — megállapítja, s ha az átadó és átvevő a pótlás módja, vagy annak költségeire nézve megegyeztek, ezt jegyzőkönyvbe veszi s a felvett jegyzőkönyvet javaslata kapcsán az egyházmegye elnökségéhez beterjeszti. Amennyiben a telepítő és jogutódja a hiányok pótlásának módja, vagy költségeire nézve megegyezni nem tudnak, egyházi közigazgatási bírósági eljárásnak van helye. 11. §. Ha a telepítő az általa telepített szőlőben felsőbb egyházi hatósági engedély nélkül pincét, vagy présházat épít, ezért megtérítést nem követelhet. A felsőbb egyházi hatósági jóváhagyás mellett épített és a javadalmi földön telepített szőlő kezeléséhez szükséges pince vagy présház igazolt építési költségeit az 5. §. harmadik bekezdésében emiitett nyilvántartásba kell venni, s annak megtérítését az építtető, vagy jogutóda az építéstől számított 20 éven belül a 8. §-ban emiitett módozatok mellett igényelheti akként, hogy ha az átadás az építés évében történik, akkor a teljes építési költség megtérítendő, minden később következő évben való átadás esetén levonandó abból az építési költség '/2ü-ad része, úgy, hogy 20 év múltán megtérítésnek helye nincs. 12. §. Az épületek karbantartására, a netáni hiányok megállapítása és pótlására s azok átadása, illetve átvételére nézve a 9. és 10. §-ok rendelkezései megfelelően alkalmazandók. 13. §. Lugasdúcok, s egyéb, a rendes kezelésen túlmenő és állaguk sérelme nélkül elvihető beruházások megváltása a telepítő és a jogutód (átvevő) közti magánegyesség tárgyát képezi. Ha ilyen