A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus
lyabban figyelmeztetni ugy lelkésztanitóinkat, kiknek addig, mig egyházi felsőbbségünk másképen nem intézkedik, épen olyan kötelessége a tanítás elvégezése, mint a lelkipásztori teendők teljesítése is, valamint tanítóinkat is, kik az elmúlt tanévben messze elmaradtak azon kartársaiktól, kik Istentől nyert tehetségük felhasználásával, odaadó lelkiismeretességgel végezték kötelességüket, hogy erejük teljes megfeszítésével és a rendelkezésükre álló tanidő pontos betartásával igyekezzenek ugy munkálkodni a jövendőben, hogy működésük megelégedésre szolgáljon, mert ellenkező esetben a fegyelmi eljárás meg fog indíttatni ellenük, mely a legkomolyabb s talán sorsdöntő következményekkel járhat rájuk nézve. Református egyházunk azért áldoz 56.941 pengőt e mi szegény és törpe gyülekezetekből álló egyházmegyénkben népnevelésre, hogy a mi gyermekeink hitken, tudásban magasan felette álljon annak az átlag nemzedéknek, mely az iskoláztatást nem veszi komolyan. Igazán szégyenletes lenne reánk, kik a világosság gyermekei voltunk a múltban, vagyunk a jelenben s akarunk lenni Isten segítségével a jövőben is, ha azok a nagyobb részt más vallás felekezethez tartozó iskolai szakfelügyelők, kik az elmúlt tanévben kezdték meg komoly és alapos iskolalátogatói munkájukat, azt állapítanák meg rólunk, hogy nem előre megyünk, hanem hátrafelé. Minden téren s igy a nevelés terén is csak becsületes, komoly, kötelességtudó emberekre van szükség s azt kívánjuk, hogy ilyen legyen minden tanítónk. A más jellegű iskolába járó református tankötelesek vallástanitásáról mindenütt volt gondoskodva. Felsőbb fokú tanintézetbe a következő helyeken jártak gyermekeink: a balatonfüredi áll. polgári fiu- és leányiskolába, hitoktató volt Vámos Géza balatonfüredi lelkipásztor, a hajmáskéri ipai ostanonciskolába hitoktató Kuti József hajmáskéri lelkipásztor, a várpalotai polgári és iparostanonciskolába hitoktató Hölgye Endre várpalotai lelkipásztor, a veszprémi áll. polgári fiúiskolába, felsőkereskedelmi iskolába, r. kat. gimnáziumba, Irgalmasnővérek polgári leányiskolájába, ipariskolájába, Angolkisasszonyok polgári leányiskolájába, felsőkereskedelmi iskolájába és tanitóképezdéjébe. Hitoktató Fejes Sándor veszprémi hitoktató lelkész. Felsőbbfoku iskolába járt 150 fiu, 104 leánytanuló, összesen : 254. A hitoktatás eredménye minden iskolában kitűnőre minősíttetett. Alsóbbíoku, más jellegű iskolába járt 62 fiu, 53 leány, összesen : 115 növendék. Ezek az iskolák a következők: A balatonalmádii, füzfőgyártelepi, füzfő-fürdőtelepi áll. elemi iskola. Hitoktató Koszorús László vörösberényi lelkipásztor. A hitoktatás eredménye Balatonalmádiban jó, Füzfő-gyár és fürdőtelepen jeles. A hajmáskéri tábori elemi iskola, hitoktató Kuti József hajmáskéri lelkipásztor, eredmény kitűnő. Nagyvázsonyi áll elemi iskola, hitoktató Zergie Mihály, nagyvázsonyi lelkipásztor, eredmény jó. Öcsi ág. h. ev. elemi iskola, hitoktató Bábás József öcsi lelkipásztor, eredmény jó. Zánkai áll. elemi iskola, hitoktató Szűcs János zánkai lelkipásztor, eredmény kitűnő. A jó Isten áldása és kegyelme volt lelkészi karunkkal, hogy nehéz és felelőségteljes hittan tanítási munkájukat ugy tudták elvégezni, hogy a felsőbb iskolákban mind kitiinő s az alsóbbakban is szép eredményt tudtak elérni a vizsgabiztosok emberi megítélése alapján. Adja a kegyelmes Isten, hogy valóban a lélek áldott gyümölcsei teremhessenek minden vallásos ismeret közlése nyomán s lehessenek 74