A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus

Á közgyűlés lefolyása. Elnökök: Szűcs Józseí esperes és Csajághy Károly egyházmegyei gondnok. t. A közgyűlés Szűcs Józseí esperes ur buzgó imádkozásával és bibliaolvasásával kezdődött. 2. Csajághy Károly egyházmegyei gondnok a következő beszéddel nyitotta meg a közgyűlést: Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! A jóságos Istennek hálát adó fohászunk elhangzása után igaz tisztelettel és atyafiságos szeretettel köszöntöm egyházmegyei Közgyűlésünk alkotó tagjait, de ugyanezzel a meleg érzéssel köszöntöm azokat a kedves testvér-atyámiiait is, kiket Egyházunk közügyeinek intézése iránt való szeretetteljes érdeklődése vezetett ide közénk. Mint a közgyűlés tárgysorozatából látni méltóztatnak, elég jelentékeny számú s ezek között több jelentékeny fajsúlyú és igen alapos megfontolást igénylő egyházi közügy megtárgyalása és elintézése vár a közgyűlés bölcsességére, - jól fel kell azért használnunk a rendelkezésre álló időnek minden percét, hogy a reánk váró teendőket eredményesen elvégezhessük. Időnk ezen beosztottan kiszámított volta dacára is méltóztassék nekem megengedni, hogy mielőtt a napirendre tűzött közügyeink felett való tanácskozásra áttérnénk, néhány pillanatra igénybe vegyem a nagyt. e. m. közgyűlés szives türelmét. Nem a jelennel és ennek a jövőbe kapcsolódó munkaterveket és utakat megjelölő részével kivánok e pár pillanat alatt foglalkozni, a jelennek ezekbe a kérdéseibe ez év folyamán én az isteni Gondviselés jótetszése által reám mért hosszas betegség miatt be sem kapcsolódhattam, — ezeket a kérdéseket s azoknak egyházi életünket érintő vonatkozásait a megszokott körültekintéssel s a kérdések mélyéig hatoló teljes tájékozottsággal szerkesztett esperesi jelentés fogja taglalni a tárgysorozat rendjén, — én ezt a néhány percet az emlékezés számára kérem, mert két időpontot szeretnék a multak küdéből kiemelni, melyeknek fénye időn és enyészeten át, mint erő, mint lélek, mint utmutató tűzláng sugárzik bele a mi mai gondterhes szomorú életünkbe. Ez emlékezésünk során nemzeti életünk egy szomorú időszakáig, a XIX. század első negyedéig kell visszatekintenünk. A közöny fásultsága, a vis inertiae ázsiai betegsége ült rá ebben a negyedszázadban a korábbi századok irdatlan küzdelmeiben kimerült nemzeti lélekre. Mintha elszállt volna belőle az alkotó géniusz, alkotmányának ódon épülete roskadozóban, a szinte korlátlanná nőtt és tőle idegen fejedelmi hatalom Magyarországra nézve is az „osztrák örökös tartomány" lázálmát kergetve, szinte ellenállás nélkül bontogatja az ódon épület repedezett falait, az alkotmány sokréstől tátongó sáncain belül a régi dicsőség emlékein busmagyarkodva él a nemzetnek számában és erejében is megfogyatkozott törpe kisebbsége és kiváltságai foszladozó köpenyegét magán még összébb húzva nem 4