A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus
Jelentésem legelején rá kell mutatnom arra, hogy mit nyújtanak és mit nem a beküldött ivek. 1. Vázlatosan és hézagosan beszélnek arról, amit a gyülekezet vezetői sok meg nem értés közepett egy esztendő leforgása alatt tettek Isten országa ügyéért. Ám sok jelentőiven a végzett munkák vázolása annyira hézagos, hogy a kérdésekre adott lakonikus igen, vagy nem mögötti tartalomból legfeljebb prófétai látással sejthet meg valamit az előadó homályosan. Több jelentőiven ellentmondás áll fenn a kérdésekre adott feleletek és a számadatok között, máshol meg a számadatok összegezésénél mutatkozik számítási hiba (Gyulafirátót). Általában az az érzése az embernek, mikor a jelentőiveket végigolvassa, hogy egy-kettő kivételével azok nagy kedvetlenség és szinte bosszús észrevételek között születtek meg : „hogy erre meg már minek is van szükség", pedig jó nekünk évenként legalább egyszer vizsgálat tárgyává tennünk azt, hogy mi, akik magunkat lelkipásztoroknak hívjuk, mit tettünk a lelkekért ? Hogyan pásztoroltuk a ránkbizottakat? Hogyan mentünk az eltévelyedettek után? Hogyan kerestük az elveszetteket? Hány lélek újjászületéséért harcoltunk és imádkoztunk? Minden missziói jelentésünknek évenként egyszer őszinte vallomásnak kellene lenni ! Alázatos vallomásnak, hogy bármily nagy a mi tudásunk s óriási a mi akarásunk, bármily jók a mi módszereink és kidolgozottak terveink, mi mégis igen-igen keveset tudunk csak tenni ott, ahova állitattunk, mert rajtunk keresztül csak homályosan világithat az Ur dicsőségének ragyogása, általunk csak bizonytalanul zendülhet az Ur hívogató szava, mert oly kevésszer vagyunk lelkiek igazán, Istentől-jövők és Isten-tolmácsolók, hogy a nevünk csak haszontalan szolga. 2. Semmit sem nyújtanak a jelentések affelől, hogy mi a lelkek válasza a mi munkánkra, a mi missziói tevékenységünkre ? Pedig a mukna soha sem marad válasz, visszhang nélkül. Meglehet, hogy a válasz sokaknál az Istentől elidegenedés, mert a munkában éppen Ő nincs benne, aki után a lelkek óhajtoznak. Bűnös, tévelygő, egészen emberi erőfeszítés az, melyből teljesen hiányzik az Istenre támaszkodó hit merészsége, az Ur segítésére számító bizalom ereje, hiányzik az ima s az Ige szerelme. Az imádsád nélküli, a bibliátlan misszió Isten nélküli és Isten ellenes. És van ilyen is! S jó ha erre rádöbbenünk idejekorán, ha éppen a mi gyülekezetünk missziója ilyen, hogy megtorpanva iránytváltoztassunk és ne akarjuk a munkánkat Isten nélkül folytatni, mert súlyos az Ítélete a hit nélküli misszionálónak. Ám meglehet, hogy a bibliaiskolában valamikor egy gyermek önként, őszintén, egyszerűen imádkozott. De jó lenne ezt tudni mindnyájunknak. De több lenne az örömünk és nagyobb a munkakedvünk. De várnánk, hogy majd a mi kicsinyeink közül is őszintén s egyszerűen imádkozni fog valaki, hogy e nekibátorodás után aztán egész életén át meg merje és meg tudja szólitani mágában, nagától az Urat, felelet-várással nézve az ég felé. Itt-ott ifjak nagy küzdelmeik közepette a Szentírásból merítik erejüket s naponként megtapasztalják, hogy belőle Lélek és erő árad életükbe. De nagy szükségünk volna rá, hogy tudjunk ilyen ifjakról, akik az élet forrásánál üdítik fel lelküket naponta, akiknek egyetlen reménységük a Krisztus s akik általa lesznek és maradnak tiszták egy fertőzött világ ocsmány bün-tengerében. Nem tudnánk-e beszélni olyan emberekről, akik tévelygő, bűnös 24