A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1936. augusztus
di Fájdalommal veszi tudomásul, hogy 4 lelkész tanitó s 4 rendes tanitó elégséges minősítést nyert az ez évi iskolalátogatások alkalmával. Utasítja azért ugy a lelkész, mint a rendes tanítókat, kik arról tettek bizonyságot, hogy nem állanak hivatásuk magaslatán, hogy a legnagyobb odaadással és buzgósággal töltsék be feladatukat a jövőben. e) Örömmel értesül arról, hogy a hittan-tanítást végző lelkipásztorok olyan buzgósággal töltik be feladatukat, hogy a felsőbb iskolákban mindenütt kitűnő, az alsóbbfokuakban pedig szintén megfelelő minősítést nyertek. A vizsgabiztosok minősítését elfogadja és megerősíti s ugy a buzgó munkát végzett hitoktatóknak, valamint a kötelességeiket becsületességgel betöltő tanítóknak elismerését nyilvánítja s munkájukra továbbra is Isten áldását kéri. f) A lelkésztanitóságra vonatkozó tanügyi bizottsági megállapításokat a maga részéről is helyesléssel fogadja el és kívánatosnak tartja, hogy felsőbb egyházi hatóságaink kövessenek el minden lehetőt, a még meglevő rendes tanitói állásaink megmentésére nézve. g) Tudomására hozza tanitói karnak, hogy az 1936—1937. tanévben a B. év anyaga tanítandó. h) Tanügyi bizottság ama javaslatát, hogy a jövőben kiadandó elemi iskolai tankönyvek ne külön-külön köttessenek be, hanem egykötésbe összevonva, jó papiron kiállítva adassanak ki, elfogadja és pártolólag terjeszti az egyházkerületi tanügyi bizottság elé. i) Egyházmegyei közgyűlésünk a tanügyi bizottság javaslatára a tanügyi bizottság lelkészi helyettes elnökévé Győrffy Lajos nemesvámosi lelkipásztort az 1937. évi december hó 31-ig terjedő időre, ameddig a jenlegi tanügyi bizottság megbízatása szól, megválasztja. j) Felkéri az egyházkerületi Közgyűlést, kegyeskedjék utasítást kiadni avégett, hogy a tananyagbeosztások, órarendek a jövőben először ne a királyi tanfelügyelőhöz, hanem az egyházmegyék tanügyi elnökeihez terjesztessenek be felülvizsgálat végett, mert elsősorban nekünk van jogunk felügyeletet gyakorolni iskolánk és tanítóink felett. 23. A tanügyi jelentéssel kapcsolatban Boda József veszprémi lelkipásztor indítványozza, hogy a középiskolákban és középfokú tanintézetekben a vallástanítás ellenőrzésének intenzivebbé tétele érdekében az esperes ur által kiküldött vizsgabiztosok ne csak az évvégi hittani összefoglalón jelenjenek meg s ne csak a hittanvizsga alapján értékeljék a vallástanitó egész évi munkáját, hanem tanév közben is látogassanak el az egyes órákra s igy közvetlenül szerezzenek tapasztalatot a vallástanítás módszeréről, annak korszerű és alapos voltáról, vagy esetleges hiányairól s ezeknek a megfigyeléseknek tekintetbe vételével készítsék el jelentésüket. Egyházmegyei közgyűlésünk az indítványt magáévá teszi és felterjeszti az egyházkerületi közgyűlésre az ide vonatkozó egyházkerületi szabályzat megfelelő módosítása céljából. 24 a. Gátv Ferenc missziói előadó beterjeszti következő jelentését: jelentés. A veszprémi egyházmegye 1935/36. évi missziói életéről. Jelentésemet 36 anya-, 4 leány-, 4 fiókegyház jelentőive és 5 szórványgondozó jelentőiv alapján állítottam össze. 23