A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július

A közgyűlés lefolyása Elnök: Sziics József esperes, Csajághy Károly egyházmegyei gondnok. 1. A közgyűlés esperes ur buzgó imádkozásával és bibliaolvasásával kezdődött. 2. Csajághy Károly egyházmegyei gondnok az alábbi megnyitó beszéddel nyilvánította közgyűlésünk tanácskozását megkezdettnek: Nagytiszteletü Egyházmegyei Közgyűlés! Legutóbbi egyházmegyei közgyűlésünk óta egy esztendő merült alá a mulandóság tengerébe. Az örökkévalósághoz való viszonyításban ez az egy esztendő csak egy elsuhanó pillanat, csak egy szárnyrebbenése a vihar száguldásával repülő időnek, földi viszonylatban azonban ez az időparány a mi szemünkben lassúbb röptünek tűnik fel, véges életünkből egy jelentékeny távlatot ölel át és Istentől kimért életutunkon a mulandóság éjszakájába sötétült minden esztendő egy-egy határállomás, melyen az élet fáradó vándora szinte kényszerülve van megállani és pihenőt tartani. Nem tétlen veszteglés ez a pihenő megállásunk, hanem emlékező visszatekintés multunk visszajáró eseményei felé, de egyúttal egy örök mementó, egy örök számvetés is, melynek folyamán vágyak, remények, álmok, tervek, akarások, cselekvések, sikerek, kudarcok megragadott és elmulasztott alkalmak sorakoznak fel előttünk; kedves arcok, történések vetítődnek emlékezésünk lapjára a mi arasznyi kis életünkből s azoknak a közösségeknek életéből is, melyekben általános emberi, nemzeti, egyházi, és más társadalmi, vagy családi vonatkozásokban együtt élünk és rójuk az életnek vándor útját. Szárnyára vesz bennünket most is az emlékezés, fellobbanó fények világítanak bele multunk éjjelébe, kétszáz esztendő ködös távolából im reánk vetitődik a „Nagyságos Vezérlő Fejedelem" történelmi alakjának sugárzó fényessége. A porsátorában kétszáz esztendeje halott fejedelem: II Rákóczi Ferenc a magyar történelem lapjairól, a kassai dóm hűvös boltivei alól im belép emlékezésünk forró légkörébe s itt áll előttünk, mint az örök magyar sors inkarnátiója, mint a legáldozatosabb, mint a legszenvedőbb magyar. Korában II. Rákóczi Ferenc a magyar történelmi erők összefoglalója volt. Századokon át áldozta vérét és ereje javát a magyarság azért, hogy eleven bástya legyen Kelet és Nyugat határán a több mint másfél századon át török járom alatt nyögött, török dúlás alatt pusztult a magyarság nagyobbik fele. Ettől az igától az ezer sebből vérző magyarság önerejéből nem tudott szabadulni; rászorult, de érdeme is volt az idegen felszabadító erőre, ám ez az izünktől-vérünktől idegen hatalom, melynek kelet pogány hordáitól való nyugodt álmát századokon át mi biztosítottuk, a félhold kiűzése után nem a nyugati közösség részesévé vált szövetségest látott bennünk, hanem hódított népet, elfoglalt területet s a nyelvében, hitében, kormányzatában egységes ^összbirodalom lázálmát kergetve, a „katolikus keresztény" Habsburg