A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július
— 42 — a várpalotai bányatársulattól az egyházi földek után járó bányabér és osztálybasorozás alapján kivetendő rendkívüli adó. A kölcsön felvételét és az erről kiállított adóslevelet az egyházmegyei elnökség jóváhagyta és engedélyt adott a kölcsönnek 5%-os kamataival, késedelem esetén kárkamattal s 560 P. kölcsönbiztositékkal együtt az egyház ingatlanaira leendő bekebelezésére. Egyházmegyei közgyűlés, mivel az építkezés múlhatatlanul szükséges, a szerződést megerősíti s egyben jóváhagyja az elnökség intézkedését a fenti kölcsön felvételére és annak bekebelezésére vonatkozólag. 57.1b) Az iszkaszentgyörgyi egyház szerződést kötött Kocsis György székesfehérvári vállalkozóval, templomtornyának megújítása és nagyobbitása tárgyában 1400 P. összeg erejéig. Egyházmegyei közgyűlés a szerződést, mivel abban az egyház érdekei biztosítva vannak és a fedezet a presbiteri és egyházközségi közgyűléseken elhatározott építkezésekre meg van, jóváhagyja 57.1c) A kádártai egyház beterjeszti az iskolájának és tanitólakásának átalakítására vonatkozó, a presbitérium által elfogadott tervrajzot, költségvetést és szerződést, mely szerint fenti munkálatokat Rózsa Imre veszprémi építési vállalkozó végzi 8160 P. vállalati összegért, melyet nagyobb részben a reform földek e célra összegyűjtött jövedelméből és kisebb részben a magtár jövedelméből fog fedezni. Egyházmegyei közgyűlés a fentiek alapján és értelmében az építéshez hozzájárul, a szerződést jóváhagyja és megerősíti. 57.ld) A nemes- és nagypécselyi egyház beterjeszti templom és iskola renoválására vonatkozó presbiteri és közgyűlési határozatokkal ellátott szerződését, melyet kötött Rózsa Imre veszprémi építési vállalkozóval. Az építkezést halaszthatatlanná teszi az a körülmény, hogy a templom párkányzata 28 m. hosszúságban ledőlt és a többi is ledöléssel fenyeget s az iskola mennyezete is veszedelmesen meghajolt. Az építési költség a gyülekezet által adott összes fuvarokon kivül 1080 P., melynek lefizetésére vállalkozó november l-ig kamatmentes haladékot ad. Egyházmegyei közgyűlés, mivel a nemes- és nagypécselyi egyháznak a fenti munkák költségeire csak 300 P. biztos fedezete van, a többit bizonytalan segélyforrásokból reményű fedezni, csak abban az esetben erősiti meg a szerződést, ha a költségek hiányzó részéről is gondoskodás történik. 57le. A zánkai egyház beterjeszti a lelkészlakás tetőzetének átalakítása és nyári konyhájának tető alá vétele tárgyában készített pótköltségvetését, mely szerint az emiitett építkezések megvalósítására a ház- és földadót véve alapul, 30 °/o-os rendkívüli egyházi adó kivetése vált szükségessé. Kéri a költség- és adókivetés jóváhagyását. Egyházmegyei közgyűlés a beterjesztett presbiteri és egyházközségi közgyűlési határozatok alapján mind a költségvetést, mind a rendkívüli adókivetést megerősíti és jóváhagyja. 58. Csór bányabérleti szerződés ügye. A szerződés IV. pontjában foglalt az a kikötés, hogy a kutatás által megrongált területek kártalanítási összegét meg-