A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1934. július
— 40 — Egyházmegyei közgyűlés a presbitérium eme határozatát a maga részéről is megerősíti, a felebbezést elutasítja és kimondja, hogy eddig a részvénymagtár tulajdonát képező 6361 kg. árpatőke átmegy az arról szóló kötelezvényekkel együtt a közegyház tulajdonába. Egyházmegyei közgyűlés e határozat meghozatalánál arra volt tekintettel, hogy a fellebbezőkkel szemben nemcsak a presbitérium helyezkedett erre az álláspontra, hanem ez volt a részvénymagtár e célra összehívott közgyűlésének törvényesen hozott határozata is s ezzel szemben semmi sem bizonyítja a fellebbezők azon állítását, hogy a háború alatt a hadbavonultak lélekgabonajárandóságainak fedezésére a magtár tőkéjét vették volna igénybe és nem lehetett tekintettel arra se, hogy a magtári vagyon osztaléka nem fedezi a szükséges lélekgabona mennyiséget az egyes tagokat illetőleg, mert ettől nem teheti függővé a hivatalnokok gabonajárandóságainak kiszolgáltatását. 51. A fehérvárcsurgói egyház költségvetése egyensúlyának biztosítására tanitólakásra uj ajtó és kerítések készítése céljaira a saját egyházfentartási alapjából 130 P. kölcsön felvételére kér engedélyt visszafizetési kötelezettség mellett. Egyházmegyei közgyűlés a kölcsön felvételét engedélyezi s annak leendő visszafizetéséről jelentést kér. 52. A tótvázsonyi egyház beterjeszti a mult évi egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyvének 39. pontja értelmében visszaadott adókivetési tervezetét s kéri annak elfogadását és állandósítását oly módon, hogy a 10 P.-n. felüli állami adóalappal birók számára 60 kg. rozs párbér és 25 °/o-os iskolai adó, a 10 P.-n aluli állami adóalappal birók számara 60 kg. rozs párbér és 2*50 P. készpénz, a külbirtokosokra pedig a helybenlakás esetén fizetendő százalékos adó 25%-a legyen kivehető. Egyházmegyei közgyűlés, mivel ezt az adókulcsot letárgyalta és elfogadta a tótvázsonyi egyház presbiteri és közgyűlése, a maga részéről is megerősíti, azzal a megjegyzéssel azonban, hogy a külbirtokosokra a helyben lakás esetén fizetendő százalékos adónak 50 °/o-a rovandó ki (VII. t.-c. 3. §. c. pont) és hogy a a helybenlakó egyháztagokra kivetett 25 °/o-os adó ne iskolai, hanem egyházi adó néven szerepeljen. 53. Egyházkerületi közgyűlés a mult évi egyházmegyei közgyűlés jegyzőkönyvének 47. pontja alatt tárgyalt balatonalmádii templomtelek vételi szerződést azzal hagyta jóvá, hogy az egyházmegyei elnökség kérjen be a balatonalmádii egyházközségtől telekkönyvi szemlét és állapítsa meg az ingatlan területét és tehermentességét. Egyházmegyei közgyűlés a bekért telekkönyvi szemléből megállapítja, hogy a vásárolt ingatlan területe 211 négyszög öl és tehermentes. 54. Egyházmegyei közgyűlésünk a mult évben tárgyalta a balatonfüredi egyház adásvételi szerződését és azt 48. sz. határozatával jóvá is hagyta. Jóváhagyta 123/1933. sz. határozatával az egyházkerületi gyűlés is, de esperes ur utján utasította az egyházközséget, hogy a megvásárolt ingatlannak telekkönyvi szemléjét pótlólag mutassa be annale megállapítása végett, vajon a megvásárolt ingatlan tehermentes-e.