A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1933. július

— 24 — janak ki szigorú és hathatós intézkedéseket arra nézve, hogy a tanítói nyugdíjjárulékokat a politikai községek fizessék, erre félreérthetetlenül kötelezve legyenek, vagy Jva ez nem lehetséges, az iskolafenntartó egyhá­zak ez alól a rájuk nézve elviselhetetlen teher alóli mentesítve legyenek. 15. Barthalos Móric egyházmegyei lelkészi tanácsbíró es­peres • úrhoz intézett levelében gyakori gyengélkedésére való hivatkozással, mely gátolná a tisztségekkel járó kötelességek teljesítésében, tanácsbírói tisztségéről lemond. Midőn megkö­szöni az egyházmegye elnökségének és az egyházmegye min­den egyes gyülekezetének hosszú évek során benne vetett bi­zalmát, iránta kimutatott jóságát, Isten áldását kérve az egy­házmegye elnökségére, valamint az e^gész egyházmegyére, kéri lemondását az egyházmegyei közgyűlés elé terjeszteni, tudo­másul venni és vétetni. Egyházmegyei közgyűlésünk, sajnálattal ugyan, de mivel kénytelen meghajolni a felhozott indokok előtt, Barthalos Móric lemondását tudomásul veszi, neki eddigi szolgálataiért elismerését fejezi ki és kí­vánja, hogy még számos éven át teljesíthesse lelki­pásztori tisztét' Isten dicsőségére. 16. Egyházmegyei közgyűlésünk a Barthalos Móric elfogadott lemondásával meg­ürült lelkészi tanácsbirói tisztség betöltése végett el­rlendeli a szavazást. A szavazatokat folyó évi szept. 30-ig kell az esperesi hivatalba beküldeni. A szavazó­lapokat az esperes úr által összehívott bizottság bontja fel és felhatalmazzuk ezt a bizottságot az esetleges pótszavazás elrendelésére is. 17. Tótvázsonyban Szabó Oézát, az új lelkipásztort, nagy­tiszteletű esperes úr megbízásából 1932 nov. 6-án Szilassy Sán­dor egyházm. tanácsbiró s tanügyi bizottsági elnök iktatta be lelkészi állásába. Szabó Géza a lelkész őrizete alá tartozó tár­gyakat leltár mellett és presbiteri gyűlésen átvette. Állásfogla­lásának hatálya 1932 november 1. Egyházmegyei közgyűlésünk a bejelentéseket tu­domásul veszi és Szabó Géza lelkészi működésére, va­lamint a tótvázsonyi egyházra Isten gazdag áldását

Next

/
Thumbnails
Contents