A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

- 66 ­•— Közeli gyászeset érintette szomorúan Kovács Lajos egyházm. e. főjegyző urat és családját, az ő édes anyjának elhunytával. —­Csefkó Zsigmond balatonszőllősi nyug. kántortanító pedig folyó évi április hó 3-án veszítette el 24 éves fiát: Csefkó József deb­receni segédlelkészt. — Fejezzük ki e helyről is a gyászoló csalá­doknak őszinte keresztyéni részvétünket. Elköltözött testvéreink­nek pedig kívánjunk a mennyei Atyától ne »örök nyugodalmat«, mint a többnyire tévesen megfogalmazott gyászjelentések kifeje­zik, mert »örök nyugodalom« nincs, mert Istennek beszéde, Jézu­sunk tanítása szerint az a sir sem örök, maga a föld, a világ sem örök, mert elmúlik e világ és ennek ábrázata, a csillagok lehul­lanak, csak Isten és az ő beszéde örök, »mert eljő az óra, amely­ben mindenek, akik a koporsóban vannak, meghallják az Ö sza­vát és kijőnek a feltámadásra«, tehát kívánjunk Istentől elköltö­zött testvéreinknek boldog feltámadást és örök üdvösséget. IV. Püspöki egyházlátogatás. örömmel jelentem, hogy Püspök úr őméltósága 1595/1930. szám alatt június 19-én értesített, hogy a jövő évben Isten segít­ségével egyházmegyénk gyülekezeteit fogja meglátogatni. Szere­tetteljes örömmel várjuk ezt a látogatást, annyival inkább, mert egyházkerületünk Főpásztorának segíteni mindenkor kész sze­mélyes megjelenése, csak erősítő, buzdító, bátorító hatással lehet mindenütt a küzdelemben, melyet Isten országáért szegény­ségünkben is megállni, nehéz körülményeink között is meghar­colni igyekezünk, Isten segítségével. A látogatás sikere érdeké­ben szükségesnek látom, hogy a látogatás megszervezésére és rendezésére az egyházmegyei elnökség mellé egy bizottság vá­lasztassák. Továbbá Püspök úr őméltósága fenti rendelkezése ér­telmében hivja fel egyházmegyei közgyűlésünk a lelkész urakat, hogy egyházunk történetét a rendelkezésükre álló adatok alapján irják meg és folyó évi december 31-ig hozzám küldjék be, hogy én azokat egyszerre felterjeszthessem Püspök úr őméltóságához. V. Üdvözlések. 1. örömmel értesültünk azokról a kitüntetésekről is, me­lyekkel egyházkerületünk főpásztorát, dr. Antal Géza püspök urat újabban megtisztelték. Nevezetesen: a debreceni Gróf Tisza István egyetem a hittudományokból díszdoktori oklevéllel tün­tette ki, a Petőfi-Társaság tiszteletbeli tagjának, Veszprém vár-

Next

/
Thumbnails
Contents