A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július

- 30 ­37. A Kálvineum elnöke: Kiss Ferenc, Bartha László alsó­szabolcshajduvidéki esperes és az OR JÓ igazgatója: Egerházy Lajos felhívása a Kálvinenmok összeomlástól megmentése érde­kében. Egyházmegyei közgyűlésünk melegen ajánlja minden lelkésznek, hogy a Gazdák Biztosító Szövet­kezeténél a Kálvineumok javára legalább egy évi 10 pengős alapítványi biztosítást kössön; sőt felhívja a tanítókat is, hiszen a tanítóság meglehetős nagy arányban veszi igénybe a Kálvineumokat, hogy ők is kössenek ilyen biztosítást és a segítésnek ezt a mód­ját egyházunk valamennyi tagjának szeretettel ajánlja áldozatos figyelmébe. A kivitel foganatosítására fel­kéri lelkészi főjegyző urat. A biztosítási díjakat az egyházmegyei pénztárnok a köztartozások módjára tartozik beszedni és legkésőbb október l-ig a Jóléti Társulatnak beküldeni. 38. Kiss Ferenc kálvineumi elnök úr, a Kálvineum igazgató­tanácsának az ORLE mult évi közgyűlése által is helyeselt, ügy­nevezett Kálvineumi Védőszövetség létesítése érdekében, mely abból állana, hogy megbízottak (diakonusok) keresik fel az egyes gyülekezeteket, hogy évi 1 P tagsági díj befizetése mel­lett a híveket nevezett Szövetségbe tagul megnyerjék, azzal a kéréssel fordul esperes úrhoz, hogy az egyházmegye legprakti­kusabb sorrendjét összeállítani, vele közölni, a lelkészeket pedig az ügynek a hivek között való előzetes ismertetésére felhívni szíveskedjék. Ezzel kapcsolatban Püspök úr értesítése szerint a konvent elnöki tanácsa úgy határozott, hogy bár népünk soraiban nagy a szegénység, nem kívánja útját vágni a lelkész-árvák sorsát így is biztosítani akaró törekvésnek, a taggyűjtést mégis attól teszi függővé, ha az egyes presbitériumok erre nézve megadják a hozzájárulást. A kiküldendő diakónus tehát csak oda menne, ahol a taggyűjtésre a presbitérium engedélyt adott. Egyházmegyei közgyűlés a Kálvineumoknak a lelkész-árvák neveltetése szempontjából oly áldásos voltától áthatva, a maga részéről is készséggel támo­gat minden olyan törekvést, mely nevezett intéz­mények fennállását előmozdítja, éppen ezért felkéri esperes urat, hogy a hivatalos lapban rendelje el ez ügyben minden egyházban presbiteri gyűlés tartását,

Next

/
Thumbnails
Contents