A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1930. július
- 27 31. A 88/1929. sz. egyházkerületi határozat a főiskolai alapítványok refundálása tárgyában. Egyházmegyei közgyűlésünk, mivel az esperesi vizitáció alkalmával foganatosított gyűjtés megfelelő eredményre nem vezetett, határozatilag kimondja, hogy a gyülekezetek évi utolsó vasárnapi perselyadományán kivül fenti célra a lelkészek egyszersmindenkorra 10 pengőt, a tanítók pedig ennek felét kötelesek fizetni és a tehetősebb hivek is megkeresendők, hogy ők is adakozhassanak. A gyűjtőivre már felirt adományok beszámíthatók. 32. A 39/1929. sz. egyházkerületi határozat — a szombati esküvők ügyében. A kerület felhívására egyházmegyei közgyűlésünk csatlakozik a mezőföldi egyházmegye indítványához és felhívja a lelkészi kart, hogy az ez indítványban foglalt módon igyekezzék meggyőzni az esküvő párokat, hogy a lakodalmi vígsággal járó szombati esküvő tartásától minden lehető módon tartózkodjanak. 33. A 38 1929. sz. egyházkerületi határozat — a vasárnap, illetve ünnepnapok megszentelése tárgyában. Egyházmegyei közgyűlésünk a kerület felhívására csatlakozik a mezőföldi egyházmegye indítványához és szintén felkéri elnökségét, hogy az egyházmegye területén levő főszolgabírói hivatalokat megkeresni szíveskedjék a végből, hogy a vasárnap, illetve ünnepnap megszentelése érdekében ne engedélyezzék a szombati napra kérvényezett táncmulatságok megtartását. 34. Gáty Ferenc, akit az egyházmegyei naptár szerkesztésével bízott meg a 11 /Ad VI1I/1929. sz. közgyűlési határozat, jelenti, hogy a naptár, egyrészt a hiányos adatszolgáltatás, másrészt a megrendelt példányszámok csekély volta miatt, nem jelenhetett meg. Hogy azonban egyházaink ne csalódjanak számításaikban és kedvezményes áru naptárhoz jussanak, megegyezést létesített a Keresztyén Család Képesnaptárának kiadóhivatalával, mely szerint ez a Keresztyén Család naptárát kedvezinényes áron szállította. A rendelés 805 darab volt és ebből a