A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus
— 25 indítványokat terjeszti fel tisztelettel és kéri az atyákat azok figyelembe vételére. A 30. §-hoz: Mivel a választójog feltételei közt az adófizetés is szerepel, hagyja meg a zsinat a választói névjegyzék elkészítésének a mostani törvényben levő dátumait. Ezt már népünk megszokta és az adófizetés miatt igazán célszerű. „Az előző évi egész egyházi adójával hátralékban van" kifejezésből az „egész" szót mindenesetre kihagyandónak véli. A 32. §-hoz: Az utolsó előtti bekezdés helyett „Az egyházközségi tisztviselők, ha csak a törvény másként nem rendelkezik, a vasárnap délelőtti istentisztelet keretében vagy a presbitérium előtt tett esküvel foglalják el tisztségüket" szöveget javasoljuk. A 45. §-hoz: „és akinek egyházi adóhátraléka van" beleveendő. A 46. §-hoz: A presbiterek száma a hivatalból tagokon kivül, tehát a lelkész és tanítón kivül négynél kevesebb nem lehet. A 72. §-hoz: Ilyen esetben az egyházmegyei elnökség valamely gyülekezet lelkészét vagy elnökségét bizza meg az elnökléssel. A presbitériumról szóló 67—79-ig terjedő §-ok közé kéri felvenni a mostani törvény 47. §-át. A 87. §-hoz: Kéri kihagyni belőle, hogy egyházmegyei jegyzővé 24 évesnél fiatalabb is megválasztható. A 89. §-hoz: A második bekezdésből kéri kihagyni e szavakat „úgy a lelkipásztor, mint", mert így lesz a pecséthasználat összhangban a 77. § t) pontjával. A 99. §-hoz: A b) pontba beszúrandó: az egyházkerületi gyűlésnek. A 141. §-hoz: Átszövegezendőnek tartja, hogy kitűnjék belőle, hogy a konvent, mikor a zsinat együtt nincs, legfőbb intézkedő hatóság vagy gyiilés. Általában pedig különösen kívánja és kéri, hogy az egész törvény stílusában a magyar nyelv törvényei komoly figyelemben részesüljenek. 27. Egyházmegyénk lelkészértekezlete a 237/1928. V/16, számú zsinati határozat tárgyában a következő javaslatot terjeszti a közgyűlés elé: Lelkészértekezletünknek az a véleménye, hogy