A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1929. augusztus

— 11 ­tanácsbirói karában. Legyen életén Istennek áldása, hogy családja ősi hagyományaihoz hiven sokáig munkálkodhassék ref. anyaszent­egyházunk javára. Egyházmegyei közgyűlési két tanítóképviselőül 1929-től kez­dődő három évre a gyülekezetek presbitériumai ismét Fejes Aladár és Váczy Sándor igazgató-tanító urakat, az eddigi képviselőket választották meg. Közgyűlésünk újonnan megválasztott alkotó tag­jainak további munkájára Isten gazdag áldását kérjük. Közgyűlés az üdvözléseket és áldáskivánatokat maga részéről is megújítja. Ad V. Esperes úr bejelenti a segédlelkészelhelyezéseket a kö­vetkezőkben : Kovács Vince mult évi jelentésem óta is állandóan Sólyban teljesített és teljesít segédlelkészi és tanítói teendőket. Pőcz István 1929 január 17-től Balatonkövesden működik, mint segéd­lelkész. Koszorús László tovább is Szentkirályszabadján mint segéd­lelkész. Vámos Gábor 1928 július l-ig Alsóörsön, július 1-től szeptember 30-ig Püspök úr őméltósága 1992/1928. sz. intézke­désével íendelkezési állományban, október 1-től, november 30-ig pedig Tácon volt segédlelkész, Bódás János püspök úr őméltósága 3732/1928 számú intézkedésével 1928 december 5-töl Vörösberényből Enyingre helyettes-lelkésznek, Kathona Géza ugyanekkor és ugyanígy Enyingről Vörösberénybe segéd­lelkészül helyeztetett, mignem őt 1928 május 25-től kezdődő hatállyal a vörösberényi lelkész úr betegsége folytán, a lelkész úr saját kérésére is, helyetteslelkészi hatáskörrel ruháztam fel. Szilassy Kálmán Balatonkövesdről 1928 okt. 1-től Tihanyba helyettes-lel­késznek, innen dec. 1-től Balatonkövesdre segédlelkésznek, innen 1929 janár 17-től Papkeszire helyettes-lelkésznek, innen Püspök úr őméltósága 1571/1929. sz. intézkedésével július 10-től Cseténybe helyettes-lelkésznek rendeltetett. Szabó Kálmán rendelkezési állo­mányban levő segédlelkész Püspök úr őméltósága 3052/1928. sz. intézkedésével 1928 okt. 1-től Balatonkövesdre segédlelkészül he­lyeztetett, azonban betegség miatt helyét el nem foglalhatta. Tudomásul szolgál. Ad VI. Esperes úr jelentésében megemlékezik a következő lélekemelő ünnepélyekről: Csórón 1928 július 15-én volt a 10.000 P-ért beszerzett szép nagy orgona felszentelési ünnepélye. Délelőtt, délután ünnepélyes istentiszteletek, este a villannyal világított temp­lomban orgonahangverseny. A helybeli és környéki lelkészek és taní­tókon, a helybeli énekkaron kivül dr. Vass Vince tanár és Árokháty Béla orgonaművész urak is közreműködtek az ünnepélynek lélek-

Next

/
Thumbnails
Contents