A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918-1925

— 88 lekkönyvi igazítási kérdése okoz izgatottságot, remélhető azonban, hogy egy szakavatott bizottság tárgyilagos helyszíni vizsgálata és útbaigazítása fölöslegessé tesz minden egyéb beavatkozást. XI. Egyházi tisztviselők viselkedését illetőleg panasz az egyházlátogatás előtt nem tétetett. A jelentések szerint az egyházi tisztviselők és családtagjaik jó példával mennek elől az istentisztelet látogatásában és egyházias élet gyakorlásában. Nem tudom, ki hogyan fogja fel, de én úgy látom; e körül a kérdés körül fog sok minden eldőlni. Mert képzeletnek is sok lenna ugyebár: embercsoportok vallásos, egyházias élete, buzgósága, istenfélelme felől kívánalmakat támasztani, ha mi magunk, akik ezeknél hivatottabbak tartozunk lenni mindezekben, talán nem járnánk elől az igazán buzgó, istenfélő, Isten országát hiven munkáló, imádságos élet megszentelő példájával. Fáj látnunk a romlást. Keserűséget okoz a rosszakarat, hitetlenség. Sokszor a legjobbak szenvednek e miatt. Ezen segítenünk kell, segíteni is fogunk, mert Isten úgy akarja. De fájjon az is, fájjon ezerszeresen, segítsünk azon is, ha magunkban, magunk közt találunk kötelességmulasztást, hűtlenséget, lanyhaságot, rossz példát, lelki halált. Mert ha 40 lelkipásztor, ugyanannyi tanító, tizszerannyi presbiter, támogatva a még lélekben buzgók kis seregétől, birtokunkban az evangéliommal, mely Istennek hatalma minden hívőnek üdvösségére, nem leszünk képesek munkánkkal, hitünkkel, istenfélelmünkkel a ráinkbizottak lelkét amaz isteni élet örök fényforrásai felé fordítani: azért mi is felelősek leszünk, azért mireánk is nehezedni fog az ítélet rettenetes súlya, mert a kegyelmi ajándék adatott Istentől azért, hogy ne rejtsük véka alá, ne szégyeneljük a Krisztus evangéliomát. A mi Istenünknek vezérlő kegyelme szenteljen, áldjon és segéljen meg mindnyájunkat, hogy lélekben buzgók legyünk, a jóban meg ne restüljünk, a jóra buzdításhoz, a jónak cselekvéséhez szükséges kegyeim iajándékokból soha ki ne fogyjunk. Egyházmegyénk, anyaszentegyházunkra, szegény hazánkra Isten szent áldását kívánva, kérem munkám folytatásához szives támogatásukat. Alsóörs, 1923 június 17-én. Sziics József s. k. ref. esperes.