A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918-1925

— 6 Az egyház szükségeire, a nemes és emberbaráti intézmények segélésére adakozzatok!... hangzott mindenütt a felhívás. Öröm és megnyugvás tölti el a lelkünket, ahol szavunk nem volt »Kiáltónak hangja a pusztában«, de a jóleső érzésbe szomorúság vegyül, hol hiába kopogtatunk a szivez ajtaján, nem nyilik az fel, hol az elfásultság, az anyagiasság földre vonja a kezet s nem engedi kinyújtani alamizsnálkodásra, áldozatkészségre. Mégis örömmel jelenthetem, hogy e tekintetben is volt egy kiemelkedő nap az elmúlt esztendőben. A multak dicső emlékezete mintha egy pillanatra feledtette volna a véres jelent... Ünnepeltünk... Hálát adva megtartó, erős Istenünknek, ki négy évszázad sokszor zúgó vihara között megtartotta ref. anyaszentegyházunkat. A beérkezett jelentések szerint minden kis templomban felszállott a hálaadó ének, a buzgó imádság az egek Urához s azt a nagy napot, a szellemi, a lelki szabadság újjászületésének napját örökemléküvé tette sok gyülekezet áldozatkészségének nem egy helyen nagyon szépen megnyilatkozó alapítványaival. Sokaknak fáj nem hallani a harangok összecsengő szavát, ...ők harangalapot létesítettek. Mások az — Isten óvjon! —- de egyházunkra esetleg elkövetkezhető bajokra, nehéz viszonyokra gondolva, »egyházfenntartási alap« létesítésével iparkodnak biztosítani a bizonytalan jövőt. Jól esik hinnem, hogy egyházmegyénk egyetlen egy gyülekezete sem marad el négyszázados létünk áldozatkész, buzgó megünneplésében. Ugyancsak itt említem meg, hogy híveink buzgósága, lelkes szeretete más irányban is megnyilvánult. A háborúban rokkanttá váltak, a hadiárvák és -özvegyek gondozására az egyházkerületi szabályrendelettervezet értelmében helyi bizottságok alakultak s van róla tudomásom, hogy egyes egyházak átérezve azt a nagy áldozatot, amit ők miérettünk hoztak és szenvedtek, nemcsjak erkölcsi téren támogatják őket, hanem anyagi tekintetben is iparkodnak enyhíteni nyomorukat, pótolni szükségeiket. Adja a jó Isten, hogy minél kevesebb legyen a fölsegítendő nyomor, a letörlendő könny, a bekötésre váró vérző seb!... A nehéz viszonyok dacára tanügyünk sem szenvedett rövidséget. Tanítóinkat, akiket a haza iránti kötelesség harebía szólított, részint ideiglenes alkalmazottak, részint kartársaik, vagy lelkészeik helyettesítették s munkálták egyházunk kis veteményes