A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918-1925

- 46 — napidíj biztosításáról, —< pártolólag terjeszti az egyházmegyei 1. Egyházmegyei közgyűlés a tanügyi jelentést tudo­másul veszi és a tanügyi bizottság javaslatait határozati lerőre emeli azzal, hogy Alsóörs és Szentgál egyházakhoz intézendő felhívástól eltekint, mert Alsóörs egy évi he­lyettes tartási engedélye szeptember 1-én lejár, az állást lamugy is betölti, a szentgáli egyháznál pedig a tanító ellen fegyelmi ügy van folyamatban, annak eldöltéig az állás be nem tölthető. 2. Egyházmegyei közgyűlés tanügyi elnök amaz el­járását, hogy az ismétlő-iskolai oktatásra vonatkozó ke­rületi rendelkezést évközben nem hajtotta végre, helyes­lőleg tudomásul veszi s egyben elrendeli, hogy az ismétlő­iskolai oktatás a lOOe/1921. sz. kerületi határozat értel­mében mindenütt csütörtökön egész napon, vagy ahol ez bármi okból akadályokba ütközik, egy másik hétköz­napon egész napon tartassék az 1922/23-ik évtől. 3. Felhívja közgyűlés azokat az egyházakat, hol az iskolánál bárminemű hiányok vannak, hogy azok pótlá­sáról sürgősen gondoskodjanak. 4. A jövő évi iskolavizsgálat a tanügyi elnök javas­lata szerint teljesítendő. (T. i. körvizsgálók felcserélen­dők, vagyis más körben vizsgálják meg az iskolákat.) 5. Azok a tanítók, akik a tanítóegyesületi gyűlésről kellő indokolás nélkül elmaradnak, esetről-esetre 50 K birságot kötelesek a tanítóegyesület pénztárába befizetni. 6. Felhívja egyházmegyei közgyűlés az egyházak fi­gyelmét ama kötelességükre, hogy a tanítói kar tagjai­nak tanítói gyülésrie fuvart és napidíjat tartoznak fizetni. 7. A tanítóegyesületnek ama kérelmét, hogy az is­métlő-iskolák reformjára készülő munkálat a tanítóegye­sületeknek megtárgyalás végett kiadassék, közgyűlés pár­tolólag terjeszti a kultuszminiszter úrhoz. Kelt Veszprémben, 1922 június 20-án. gyűlés elé. % Hitelesítjük : Fazekas Mihály s. k. Demjén Márton s. k. t. ü. b. elnök. esperes. Dr. Száz Ferenc s. k. Száz Kálmán s. k.

Next

/
Thumbnails
Contents