A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1918-1925
— 9 teljesít a román fronton. Qyörffy Lajos papkeszi s.-lelkész és Kovács Lajos fehérvárcsurgói lelkész, mindegyik az olasz fronton, honnét időnként tájékoztató jelentéseikkel felkeresik az esperesi hivatalt. ' Vajha mielőbb elérkeznék az az idő, amidőn az esperesnek ilyen állások betöltéséről jelenteni nem kell! Addig is azonban óhajtandó volna, hogy megkerestetnék az egyházmegyei gyűlés által a főt. püspöki hivatal, miszerint lenne kegyes hathatós befolyásával illetékes helyen odahatni, hogy az olyan helyet illetőleg, mint Vilonya, honnét a tanító is úgyszólván kezdettől fogva a harctéren, illetve hadifogságban van, a lelkész mentetnék fel, ami úgy az egyházi közigazgatásnak, mint az anyagi jólét emelésének csakis előnyére szolgálhatna. Kötelességem azonhan megjegyezni, hogy a helyettesítő lelkész t. Szombathy István úr e tekintetben is egész odaadással teljesítette mindazokat a kötelességeket, melyeket az egyház fenntartása és felvirágoztatása megkíván. T. Kovács Lajos helyett hadbavonulása idejére alkalmaztatott t. Kutassy Dezső mohai lelkész úr, aki gondozó lelkészi kötelességét ez ideig kifogástalanul teljesítette. Tanítóink közül folyvást katonai szolgálatban vannak: Tóth Sándor balatonarácsi, Szeremley Lajos lovasi, Vajda Péter gyttlafirátóti, Darab Lajos vilonyai, Balogh Zsigmond tótvázsonyi, Borbély Lajos balatonudvari, Mészáros Lajos hajmáskéri, Pamotyai Lajos balatonkövesdi tanítók. A mindenható isteni gondviselés vezérelje őket a harctéren jó egészségben dicsőségre, minél előbb jöjjön el az az idő, hogy itthon, hivatásuk helyén teljesíthessék magasztos kötelességeiket. • Segédlelkész jelenleg kettő van egyházmegyénkben. Balatonfüreden esperesi káplán Vámos Géza, Nemespécselyen Rádóczy Kálmán, akit a hirtelen megbetegedett lelkész mellé mint szentantalfai h.-tanítót rendeltem április hó 10-én s ugyanezen hó 13-án ünnepélyesen exmittáltam is a balatonfüredi ref. egyház templomában. Az egyházlátogatás alkalmával szedetni szokott járulékokból ez ideig beérkezett 2775-31 K, hátralékban néhány tanító és lelkésztestvérünk, akik a sürgetés dacára sem fizették be csekély járandóságukat. Itt jegyzem még meg, hogy a kormány által nyújtott há-