A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1915. július
— 82 — f-Jetessy Z s iá m°bd 1861 — 1915. Született 1861. ápr. 30-án Vörösberényben, Hetessy Sándor és Molnár Juliánná földbirtokos szüléktől. Elemi iskoláit itt végezte, majd Pápán tanult, hol a főgimnáziumot és theológiai tudományokat sikerrel elvégezvén, 1886-ban mint s. lelkész a veszprémi egyházmegye kebelébe lépett s alkalmaztatott Vámoson mint tanitó-káplán, innen 1887-ben Szentkirályszabadjára helyeztetett szintén tanitó-káplánul, majd 1888. szeptember hóban balatonkövesdi helyettes lelkész lett, innen ment 1889, októberben az alsóörsi egyházba a gyengélkedő Jákói Pál lelkész mellé helyettesnek, hol 1891-ig hiven munkálkodott. Tiz hónapig administrálta a mohai egyházat; innen a Nagyvázsonyi gyülekezet administrálásával bízatott meg, hol 1992-től 1899-ig bezárólag hiven möködött. Itt vette feleségül 1892. febr. 1-én vámosi volt lelkész néhai Cseh Gábor leányát, kivel boldog családi életet élt. Isten házas életüket egy gyermekkel ajándékozta meg, kit szeretettel és gondosan felneveltek s aki a harctéren teljesítvén orvosi szolgálatot, még édesapja temetésén sem jelenhetett meg. 1900-ban a Zánkai egyház hivta meg lelkipásztorául s azóta ott építette a Krisztus anyaszentegyházát. Szelid jelleme, híveihez való atyafiságos érzelme biztosította hivei szeretetét. Lelkésztársaival szemben jóbarát, fiatalabb kartársai iránt különösen gyengéd és jóakaratú tiszltársnak bizonyult. Néhánynapi rövid szenvedés után meghalt 1915. ápril 25-én s eltemettük 27-én gyülekezete és barátai igaz részvéte mellett. Ravatala felett Váczy Dezső, Szűcs József és Siskey Imre vettek bucsut megható, épületes és megnyugtató szép beszédekben megboldogult lelkésztársunk és barátunktól. Legyen áldott emlékezete!