A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1896. július

- 8 — nemzetre örökké emlékezetes leend. Ezer év az örökké való Istenre nézve semmi: de s véges emberre nézve csak nem beláthatatlan. Es ily rengeteg időn keresztül tartotta meg a népek Istene édes hazánkat s magyar nemzetünket ezen a földön, melyet apáink szent vére annyiszor öntözött! S annyi milliók között épen nekünk most élőknek jutott a szerencse, hogy megérjük ezt a fölötte ritka és mélységes hálára kötelező isteni nagy kegyelmet! E hálakötelezettség élénk érzetétől indíttatva tette a magyar nemzet a folyó 1896-ik évet milléniumi jubiláris esztendővé s templomaiban, iskoláiban, országgyűlésén, megyéinek s különböző egyesületeinek gyűlésein, szivet és lelket elragadó számos ünnepélyein adott és ad kifejezést a népeket megtartó hatalmas Isten irányában érzett forró hálájának, s kérte és kéri a jövő ezredévre is mindenható védelmét és segedelmét. A népek istenének ritka kegyelmét háláló s a jövő áldásaiért buzgón esedező magyar honfiak és honleányok milliói közül nem maradtak el a magyarországi ev. református vallású felekezetünk hivei sem. Hogy is maradhatott volna — és maradhatna el egyetlen igaz tagja is e felekezetnek, mely még a nemzeti közöny veszélyes álomba szenderítő napjaiban is, mikor nagyjaink őseink öltözetét, erkölcseit levetkezték s drága nyelvét elfeledték, — hiven és buzgón ápolta és dédelgette templomaiban, iskoláiban a rajongásig szeretett magyar nyelvet, s a fiai közül támadt nemzeti hősök által sokszor visszaszerezte s védelmezte az ősi alkotmányt. Ne maradjon el hát a veszprémi egyházmegye sem, s ha eddig templomaiban, iskoláiban, presbyteri diszgyüléseiben kifejezést adott öröm és hálaérzelmeinek: tegye most ezt egyházmegyénk is, s e nap emlékét örökítse meg jegyzőkönyvében. A legédesebb örömök napja is fájdalommal van elegyítve. Nemzeti örömünk egére is fátyolt vontak azon nagy veszteségek, melyeket mult évi augusztus hóban tartott közgyűlésünk óta egyházkerületünk szenvedett. Fiainak legjobbjai, vezér-alakjai tűntek le egymásután hamarosan az enyészet tengerébe: Pap Gábor, kerületünk buzgó főpásztora, elébb egyházmegyénk tisztelve szeretett esperese, fia és növeltje a hires vámosi Pap Istvánnak, kiről koporsójánál b. e. Szűcs Dániel lelkésztársunk méltán mondotta; »Ha