A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1891. május, 1891. augusztus
— 26 tességesebb ez hivatalos papi öltözetnél, mint a hosszú fekete atilla, végig begombolva. A 167. §. b) pontjához, az egyházlátogatás teendői közé felveendőnek véleményezzük azt, hogy annak figyelme arra is kiterjedjen, hogy a lelkész vagy tanitó haszonélvezetében levő földek jól müveltetnek-e s értékükből nem veszi tenek-e? Harmadik rész 183 -239. §. A 183. §-ban kimondatni óhajtjuk, hogy az olyan egyház, mely 600 írtnak megfelelő javadalmat nem tud lelkészének biztosítani, megüresedvén, adfiliáltassék; vagy ha olyan, hogy benne a lelkészi hivatalt a közegyház érdeke fentartandónak minősíti, akkor közalapi tökesegélylyel enynyire egészíttessék ki. A 186. §. két utolsó bekezdésének azon intézkedését kifogásoljuk, mely a segédlelkészek minősítésénél az 1. vagy II. osztályú egyházban való szolgálatot érdemül tudja he; egyszerűen azon indokból, hogy érdem az semmi esetre nem lehet, a mit rajtunk kivül fekvő erő, vagv is az egyházi felsőbbség határoz el. A 193. S-ban, mely a csere utján történő lelkészváltozásról szól, az egyházmegyei tanácsokat felhatalmazandóknak véleményezzük arra, hogy ha az egyházlátogatás arról győződött meg, hogy van olyan egyház, melyben annak, illetve belső békéjének megóvása tanácsolja a cserét : ott és akkor iha t. i. fegyelmi eset nem forog fenn) joga lenne cserét eszközölni, mely ellen felebbezésnek helye nem lehetne. Ezen intézkedés kevesbítené a pereket, mely elvégre sem az egyháznak, sem a lelkésznek nem válik valami nagy ékességére. A 194. §-hoz. A presbyteriumnak ne kelljen a díjlevelet minden egyes lelkész-választás alkalmával újból kiállítani, mert sajnos! számtalan körülmény igazolja, hogy ezt az alkalmat ugy nézi a presbyterium, hogy értéke felett újra meg újra alkudozhatik; hanem e helyett állittassék ki egyszersmindenkorra a díjlevél, azt az esperesi hivatal őrizze meg egy törzskönyvben s az adja ki, ha szükség van rá. 196. §. A templomi szószékből, mint oda nem illő, egyházi adóhátralék felöl, executióra emlékeztető hirdetés, ne történjék. A 210. egészen töröltessék. A 231. §-ban nincs intézkedés azon esetre, ha a presbyterium éppen maga korteskedett, mert véleményadásra hivatván fel, a panaszt bizonyára alaptalannak fogja minősíteni. A 233—239. §-okat törölni javasoljuk; az özvegyi és kegyeleti évről szóló határozás legyen ezután is a kerületek