A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1891. május, 1891. augusztus

— 14 Egyházmegyénk mult évi története, ha nem mutat is fel nagyobbszeríi eseményeket, de mégis tűnnek fel abban előttünk oly jelenségek, melyek azon sajnos áramlattal szemben, mint a minőnek az előző években tanúi voltunk, vallás-erkölcsi életünk erősödése, s hitelveinknek a hivek kebelében való szilárdsága s a lelkész urak buzgó munkássága tekintetében megnyugtató példákul tekinthetők. Ilyennek tartom azon körülményt, hogy az iszkaszentgyörgyi egyházban, a hamis próféták által elcsábított híveink legnagyobb része, részint az érdemekben gazdag lelkész fáradhatlan munkássága következtében, részint mivel atyáitól öröklött s kebleik valódi meggyőződését képező hitelveinkről elfelejtkezni nem tudtak, s lelkűknek eledelét az unitarizmus sivár pusztaságain bolyongva fel nem találták: visszatért az elhagyott édes anyához, s ma már tényleg annak tagjait képezik, kiáltó bizonyságául annak, hogy híveinket, nem — mint hangoztatni szokták —• egyházkormányzatunkkal való elégedetlenség, legkevésbé pedig a meggyőződés, hanem a tehermentesség aranyhegyeit igérö csábitások szédítik az unitarizmus karjai közé. Ilyen megnyugtató még az is, hogy azokról a helyekről, hol a mult évben egyházunk ezen fekélye kezdte fejét felütni, semmi ujabb mozgalomról nemcsak hogy nem vettem "értesítést, sőt inkább békés nyugalomról tétetett nálam jelentés. Egyházmegyénkben a rendes lelkész urak közt helyük változtatására nézve a mult évben semmi változás nem történt. A halál angyala azonban fájdalom, a mult évben is meglátogatta egyházmegyénk lelkészi karát, elrabolván közülünk nagyt. Kecskeméti Károly, várpalotai érdemdús lelkész urat, egyházmegyénk mély behatása s nagytudományu tanácsbiráját, ki egyházunk scylla és charibdis közt, sokszor ellenséges szelek által hányatott hajóját, oly gyakran segített buzgalmával, s az elméletet tapasztalattal párosító bölcsességével az óhajtott révpart felé kormányozni. Tegyük le most sírjára az emlékezet és elismerés hervadhatlan koszorúját. A halál azonban még ujabb rést is tört sorainkban, Fábián József b.-kisszöllősi régi hü szolgát ragadván ki az élők sorából. Nyugodjanak békén porai a föld hantjai alatt. A segéd-lelkész urak a következőleg vannak elhelyezve: Szalay Benő Nagy-Vázsonyban, Balassa Dezső Várpalotán, Szombath János B.-Kisszöllösön, Gázon Gyula Szent-Gálon, Hetessy Zsigmond Mohán, Tánczos Gyula Tihanyban, Kerekes József Sz.-K.-Szabadján, Dömény Zoltán Alsó-Őrsön hivataloskodnak s teljesitik kötelességeiket dicséretes buzgalommal; Kádártára pedig Szász Kálmán s B.-Füredre Bóka Lajos, jelenben már végzett theologus ifjak alkalmaztattak exmissus káplán hiányában. A tavitói karban, bár közülök a halál áldozatot nem követelt, mégis több változás történt. Nevezetesen: Szabó Károly, szentgáli tanitó ur