A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1890. augusztus

— 19 — 27. A balnton-kis-szóllősi egyház az államsegélynek egy­házmegyénkre eső részét kéri kamatnélküli kölcsöhképen. l'gyanezen segélyből kér a b.-küvesd—csopak—paloznaki egyház 84 forint kölcsönt. Mind a két kérvény pártolólag terjesztetik föl. 28. Lelkészgyámoldai pénztárnok ur jelenti, miszerint a kezelése alatti pénztár az 1875. évi XXVII. t. ez. 2-ik §-ának 7-ik pontjában foglalt rendelkezése ellenére a folyó évre is 18 fit HO kr tőkekamat adóval rovatott meg, s ez érdemben a veszprémi m. k. pénzügyigazgatóságnál a törvényes lépés meg­tételére kéri az egyházmegj'e elnökségét. Pénztárnok ur óhajtása szerint a törvényes lépés megtételére az egyházmegye elnöksége felkéretik. £9. A b,-füredi reí. egyház régi iskolaépületének eladására vonatkozó adásvevési szerződése beterjesztetett jóváhagyás végett. Jóváhagyatik, és megerősítés végett a kerületre is ajánlólag felterjesztetik. 30. Acs Károly né, Dömölki Endréné és Tatay Sámuel né özvegy lelkésznők a veszprémi egyház presbyteriuina által rá­juk rótt s őket érzékenyen terhelő egyházi adó ellen emel­nek panaszt. A folyó évre már késő az intézkedés: jövőre pe­dig oda utasíttatnak a kérvényező lelkesznők. hogy felszólamlásukat az egyház presbyteriumánál a tör­vényes" idő eltelte előtt tegyék meg. 31. Esperes ur az egész gj'ülés láttára átadja a rátóti egyház képviselőinek a toronyalapra szolgáló s a veszprémi takarékpénztárban elhelyezett pénzről szóló eddig esperesi kezelés alatt volt következő takarékpénztári könyveket: 1. Könyv, lapszám 2028. Folyószám 3931. = 208 frttal 2. „ „ 795. „ 2296. = 206 „ 3. „ „ 5719. „ 6405. — 667 „ Tudomásul szolgál. Összesen 1081 forint 2*

Next

/
Thumbnails
Contents