A Veszprémi Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1889. augusztus

— 33 — felhatalmazás, mely szerint nevezett egyház a meg­vett birtokot tulajdonául tkjkvileg bejegyeztethesse megadatik. 53. Szombat János b. k. szőllösis.-lelkészura második lelké­szi vizsga letehetésére szükséges e. megyei ajánlatért kérelmez. Kérelme megadatik. 54. Szeness Imre lelkész úr jelenti, miszerint a papkeszii presbyterium az 1S88. évi aug. hó 8—10. napjain tartott e. m. kgyjk. 37. száma a. foglalt határozatnak annyiban tett eleget, a mennyiben a lelkészi javadalomhoz tartozó egy darab, a tkjkv. szerint 5000 •-öl nagyságú rétet Takács Antal mérnök ur által felmérette, ki 800 •-öl hiányt állapitott meg; a többi 10 birtokrész felméretlen maradt. Ez esetből kiindulva 3 indít­ványt tesz, melyek mindegyike a lelkészi és tanitói, illetve az egyházi földbirtok fentartására s szabályos megyekövekkel leendő megjölelésére vonatkozik. A jelentés alakjában foglalt panasz elintézésére az e. megyei közgyűlés nem illetékes; mert az elmu­lasztott kötelesség az egyh. förv. 257. §. b. pontja szerint fegyelmi eset, s mint ilyen, csakis fegyelmi eljárás utján orvosolható. A benyújtott 3 indítvány is, miután az egyh. törv. 28. §. 5-ik pontja és a most hivatolt 257. §. b. pontja az egyházi birtokok fenn­tartásáról, illetve a fenntartás módozatairól világosan rendelkeznek, fölöslegesnek tekintendő. oo. A kádártai egyház a lelkészi és tanitói földek felmé­retését s rendes megyekövekkel megjelölését kérelmezi. Az egyházi birtok épségben tartása, az egyh­törv. 28. §. 5. pontja értelmében első fokon a presby­terium jogkörébe tartozván: az elöljáróság felelőség terhe alatt utasittatik, hogy a megfelelő intézkedé­seket tegye meg. 56. A várpalotai egyház az 1888. ekgyjk. 185. sz. alatt foglalt határozatnak megváltoztatása, — illetve a terhére rótt középtanodai tanári illetmény leszállítása értelmében a főtiszt, e. kerületre intézett folyamodványát pártolólag felterjesztetni kérelmezi. Pártolással feterjesztetik. 2

Next

/
Thumbnails
Contents