A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1942. július

— 14 — nagy jártasságával, puritán, becsületes jellemével, mély hitével, fáradhatatlan munkásságával nevelte vallásosságra, egyházszeretetre, áldozatkészségre, szigorú és pontos fegyelemre, Isten házának szorgalmas látogatására, hogy az a kis gyülekezet éljen és álljon vészben, viharban rendületlenül, mint ahogyan állt szilárdan az élen lelkipásztora, ki az igazi munka embere volt. Életében nem kereste a feltűnést, sem a. fényesebb állást, hanem mindig azért dolgozott, mert a munkát kötelességnek tekintette. A ráruházott megbízatások elől sohasem tért ki, hanem, amit vállalt, úgy végezte el, hogy abban hiányt, mulasztást találni nem lehetett. Erről tett bizonyságot hosszú évekre terjedő lelkészértekezlet elnöksége, mely örökre emlékezetes marad azok előtt, akik az értekezlet gyűlésein az ő elnöklete alatt résztvettek. Egyházmegyei közgyűlés Barsi Sándor ny. bokodt lelkésztestvérünk emlékét és kiváló érdemeit jegyzőkönyvben midőn megörökíti, a nagy Istennek mond hálát és köszönetet azért a sok eredményes munkáért, melyet gyülekezetében és az egyházmegyében felmutatott, azért a mélységes hitért, bibliás lélekért, a beimissziói munkáknak — akkor még íratlan törvény nélkül való — műveléséért, mellyel nemcsak híveinek, hanem lelkipásztor társainakis útmutatója és példaadója volt.Arra kéri az Egek urát, hogy a szeretett, agg édesapát és nagyapát gyászoló családot vigasztalja meg s lelküket töltse el örömmel, boldogsággal, hálával és megnyugvással az a tudat, hogy Isten különös kegyelme volt b. e. szeretett édesapjukkal, nagyapjukkal, hogy a sok eredményes munka után oly magas korban, fájdalom és szenvedés nélkül hivta őt haza a kegyelmes Isten. Emléke legyen áldott, tettei éljenek, utat mutassanak és irányt jelöljenek mindnyájunk előtt. 28. Részvéttel emlékezik meg az esperesi jelentés a pápai főgimn. vallástanárának, Nagy Gábornak — ki egyházmegyénkben kezdte pályáját, élete delén — váratlanúl bekövetkezett haláláról. Egyházmegyei közgyűlés meleg részvéttel jegyzi fel Nagy Gábor vallástanár emlékét és érdemeit s midőn a megboldogult fájó szívű özvegy édesanyjának, valamint a szerető hitvestársnak és korán árvaságra jutott gyermekeknek jegyzőkönyvi kivonaton együttérzését fejezi ki, kéri a kegyelem Istenét, hogy adjon