A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1937. július

Tartalomjegyzék

- 18 ­ház tulajdon joga telekkönyvezve van.Az egyházi épü­letek közül a térkányi lelkész és tanítói laká.sok ujitást igényelnek.Ugyszintén a héregi lelkész lakás is nagyobbmérvü javításra szorul.Az egyházi hivatal­nokok javadalmazásául szolgáló földek állani adóját mindenütt az előző évek gyakorlatához képest fizetik. Az egyházkerületi, főiskolai, köz alapi, egyhaai. és Orsz. Leik.Nyugd.Intézeti járulékokat nagyrészben befizet­ték.az egyházmegye által javasolni és kiosztani szo­kott segélyek most is a tárgysorozatba vannak felvé III.A tanügyet illetőleg . Az iskolákat az egy­házlátogatás alkalmával mindenütt megvizsgáltuk és főként a vallásoktatás és énektanítás ellenőrzésére helyeztük a fő súlyt.örömmel jelenthetem,hogy tanító­ink mindenütt lelkiismeretesen teljesítették köteles­ségüket s nagymérvű elfoglaltságuk mellett is kész­séggel segédkeztek a lekészeknek a belmissziói mun­kában. Ahol a tanítás terén mégis némi hiányt vagy aulasatá3t tapasztaltnak,ne* mulasztottuk el az il­letőket kötelességeik pontosabb teljesítésére utasí­tani. Az iskolai év mindenütt törvényes időben kez-~ ­á«tt és végződött.Az iskoláztatás ez évben több he­lyütt járvány miatt szünetelt,de azért az anyagot ilyen helyeken is elvégezték.A gyermekek rendesen járt&k az iskolába,a vallásoktatás és énektanítás általában jó eredményű.Iskolai anyakönyvet»mulasz­tási naplót mindenütt vezetnek,a mulasztás kimuta­tásokat az illetékes hatóságokhoz beterjesztették és az általuk behajtott mulasztási bírságpénzt is­kolai célokra fordították.Körlelkész és körtanitó, körzeti iskolafelügyelő és az orvos az iskolákat mindenütt megvizsgálta,a helyi iskolaszékek a fel­ügyeletet mindenütt gyakorolták.Tankönyvül a konvent által engedélyezetteket használják. IV.Az egyházi hivatalnoko k és azok hivatalos el­járására vonatkozoTag n'ägycFo panasz egyedül Sándor Jánosné nagysápi tanítónő ellen tétetett,aki az is­I

Next

/
Thumbnails
Contents