A Tatai Református Egyházmegye közgyűlésének jegyzőkönyve, 1935. július
40 Dr. Ferenczy Károly az igazi presbyter eszményképét állította elénk, rámutatva arra, milyen legyen a mai falusi és városi presbyter s mit akar a presbvteri szövetség. Csel. XX. 28. alapján fejtette ki, mit jelent presbyternek lenni. Többek hozzászólása után a presbyterségre nevelés nagy szükségét hangsúlyozva dr. Ferenczy Károlynak igen értékes, meggyőző előadásáért köszönetet mondott a konferencia. Görömbei Péter tartott lebilincselő előadást a presbyteri tisztről s annak kifejlődéséről. Előadásában Dunántul és a tatai egyházmegye idevonatkozó történetét is ismertette nagy történeti tudással. Baráth József az új egyházi törvénynek a presbyterekre vonatkozó rendelkezéseit és az egyházfegyelem kérdését ismertette. A konferencia megállapodott abban, hogy egyházfegyelmet gyakorolni csak szeretettel lehet és szabad. Lőke Károly esperes javaslatára a konferencia kimondta az egyházmegyei szerv megalakulását, melynek elnökségévé az egyházn egyei elnökséget választotta meg. Lelkészi tagok lettek Besse Lajos és Süvegh István, világi tagok Szakáll Rezső és ifj. Varjú József. Igazgató: Baráth József. Tudósítók : Tapsonyi Sándor és Miklós Lajos. Az Orsz. presb. szöv. nagy választmányába a konferencia megválasztotta: Thaly Dezső, Id. Varjú József, Szijj Bálint, Virágh Zsigmond és Konkoly Thege Miklóst. Az áldásokban gazdag konferenciát Thily Dezső egyhm. gondnok szavai, melyekben megköszönte az illusztris előadók megjelenését és értékes előadásait, majd Tapsonyi Sándor imája zártak be. Jegyzette: Besse Lajos s. k. egyhm. e. főjegyző